Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter: Már 10 ezer aktivistája van az ellenzéknek

2022. február 13., vasárnap 13:47

Több mint 92 millió forint támogatást küldtek eddig az adományozók.

Az elmúlt tíz napban tízezren jelentkeztek, hogy aktivistaként segítsék a kormányváltást, és eddig több mint 92 millió forint támogatást küldtek az adományozóik – tette közzé hivatalos közösségi oldalán Márki-Zay Péter.

Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje azt is hozzátette, hogy az átlagadomány összege nyolcezer forint, amiből arra következtet, hogy az Egységben Magyarországért hatpárti ellenzéki formáció adományait a változást szorgalmazó, hétköznapi emberek adják össze. 

Ígérjük, minden forintját jól fogjuk felhasználni: arra, hogy megszabadítsuk az országot a fideszes kiváltságosoktól, és kezeljük az egyre súlyosbodó megélhetési válságot

– fogalmazott azzal kapcsolatban Márki-Zay Péter, hogy mire fogják felhasználni az adományokat. 

Még kell 10 ezer aktivista? 

Tavaly október 10-én, az ellenzéki előválasztás második fordulójának első napján, Márki-Zay Péter kampánynyitó nagygyűlésén a Zuglóban előválasztási rekordot döntő Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról beszélt, szerinte a nagy kérdés, hogy miután lezajlott az előválasztás, az egyesült ellenzéknek lesz-e legalább 20 ezer standoló, plakátoló, kopogtató aktivistája, mert valójában ezen is múlik az ellenzék tavaszi sikere az ellenzéki miniszterelnök-jelölt személye mellett.

A választási kampányban kulcsszerepet betöltő aktivistákról ebben a riportjában írt részletesen az Index.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok