Index Vakbarát Hírportál

A Kúriához fordult a kórház Csernavölgyi István kártérítési ügyében

2022. február 16., szerda 18:02

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház – mint alperes – a másodfokú ítélettel kapcsolatban a Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel Csernavölgyi István volt főigazgató menesztésének ügyében – derült ki az Indexhez eljuttatott közleményből.

Ahogy arról tegnap írtunk, jogerősen is pert nyert a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korábbi főigazgatója, akit 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány elején bocsátott el Kásler Miklós. A bíróság már első fokon is a volt kórházigazgatónak adott igazat, most pedig ezt erősítették meg másodfokon, ezzel az ítélet jogerőre emelkedett. A döntés szerint Csernavölgyi István 24 millió forint elmaradt munkabért, valamint annak kamatát kapja meg kártérítésként.

Rovatok