Index Vakbarát Hírportál

Zugló forrong: petíció után konzultáció jön, de lesz-e új Bosi?

2022. február 16., szerda 12:22

Nagy felháborodást váltott ki a zuglóiak körében a Bosnyák teret érintő beruházás. A baloldali vezetésű önkormányzat azt tervezi, hogy a Bosnyák téren kialakítják Zugló új, multifunkcionális főterét, ahol rendezvényeket, kulturális eseményeket és vásárokat is lehet majd tartani, és itt épül meg az az épületegyüttes, amely magában foglalja a korszerű, de a hagyományos „Bosi” hangulatát őrző piacot, az új szakrendelőt és az önkormányzatot. Petíció indult a terv ellen, most pedig a városrész vezetése konzultációt hirdetett a tervekről.

Felháborodást váltott ki a zuglói lakosokból a Bosnyák teret érintő beruházás terve. A február elején indított petíció egyik célja az ikonikus termelői piac megmentése. Az önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy a jelenlegi csarnok helyén egy új piacépületet építtet, üvegtetős eladótérrel, önkormányzati irodákkal, szakrendelőkkel. A csarnok mögötti piac árusai és vevői most attól tartanak, hogy az átalakítás után elvész Budapest egyik utolsó klasszikus piaca is.

A baloldal által irányított zuglói önkormányzat, érzékelve a felháborodást, most konzultációt indít a Bosnyák térre tervezett új városközpontról – erről Horváth Csaba polgármester beszélt az InfoRádiónak.

A szocialista párti városvezető úgy fogalmazott, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor jövőre elkezdődhet a kivitelezés, és 2024-re kész lehet az új zuglói városközpont.

Horváth Csaba azt mondta, hogy a konzultáció alatt minden zuglói választópolgár elmondhatja a véleményét február 20-ig, hiszen minden kerületi háztartásba eljuttatták az erre vonatkozó kérdőívet.

A polgármester megígérte: amit a zuglói lakosok meghatároznak a konzultációban, azt az önkormányzat kötelező érvényűnek fogja tekinteni. Hozzátette: a beruházás jelenleg koncepciótervvel rendelkezik, de reményeik szerint a jövő év elején elindulhat a tényleges beruházás, és a befejezés 2024-ben lehet.

(Borítókép: A zuglói Bosnyák tér  2013. október 1-jén. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok