Index Vakbarát Hírportál

Kívülről tudná támogatni Márki-Zay Péter kormányát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

2022. február 21., hétfő 07:47

A párt társelnöke szerint lesz elegendő egyéni jelöltjük ahhoz, hogy országos listát tudjanak állítani. Már több időt töltenek nem vicces tevékenységekkel, mert mióta bekerültek az önkormányzatokba, szavazóik komolyabb dolgokat várnak el tőlük.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt körülbelül 25-30 jelöltjének sikerült eddig elegendő aláírást gyűjtenie ahhoz, hogy egyéniben indulhassanak az országgyűlési választáson – mondta el Kovács Gergely, a párt társelnöke a Partizánnak. A politikus szerint tudnak majd saját országos listát állítani. Ehhez legalább 71 egyéni jelöltre van szükség, de még az is lehet, hogy akár nyolcvan jelöltjük is el tud indulni.

Az egyéni jelölteknek járó egymillió forintot nem tervezik felvenni, ezt az összeget ugyanis vissza kell fizetni, ha az adott jelölt nem ér el két százalékot. Az állami kampánytámogatásból korábban már megpályáztatott civil ötletek megvalósítására 300 millió forintot terveznek elkölteni, és a maradékból kampányolnának. A pártlista első két helyén a két társelnök, Döme Zsuzsa és Kovács Gergely lesz.

A pártelnök úgy gondolja, hogy pártja már több időt tölt a nem vicces tevékenységekkel, mert amikor bekerültek az önkormányzatokba, akkor kiderült, hogy komolyabb dolgokat várnak tőlük az emberek.

Személy szerint neki az a legnagyobb baja a NER-rel, hogy gyűlöletkampányokkal motiválja a magyarokat, hogy rájuk szavazzanak. Leginkább a korrupció ellen szeretne küzdeni, a párt programjának célja a közbeszerzési rendszer korrupciómentesítése lenne. Azt nem mondta el, hogy kik dolgozták ki a programot, annyit azonban elárult, hogy olyan emberekről van szó, akik korábban önkormányzati közbeszerzések átnézésében is segítették a munkáját.

Kovács Gergely azt is elmondta a műsorban, hogy az ellenzékkel nem mennének koalícióba, de egy Márki-Zay-kormányt kívülről tudnának támogatni.

Rovatok