Index Vakbarát Hírportál

Agrárminisztérium: vizezett húsokat árulhatnak a boltokban, haladéktalanul léptünk

2022. február 22., kedd 05:56

Az agrárminisztérium közölte, hogy azonnali hatállyal elrendeltek egy országos ellenőrzést amiatt, hogy értesüléseik szerint „vizezett” külföldi hústermékeket árulhatnak egyes boltokban.

Nagy István agrárminiszter közölte: az akció célja a magyar fogyasztók védelme és a nehéz helyzetbe került sertéságazat támogatása. Elmondása szerint a szektor „uniós szintű válsághelyzete” miatt több országból is nagy mennyiségben érkezik importsertéshús Magyarországra, Spanyolországból például a korábbiaknál jelentősen alacsonyabb áron. Az utóbbi gyakorlat egyaránt felvet minőségi kérdéseket, valamint a „csalárd hamisítási gyakorlat” lehetőségét is – mondta.

A minisztérium ezért 2022. február közepétől többszintű ellenőrzés-sorozatot rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek bevonásával – közölte az agrárminiszter. Többek között azt ellenőrzik majd, hogy megfelelően feltüntették-e a termékek származási helyét, illetve hogy korábban miként fagyasztották ezeket.

Nagy István ezután kifejtette: ágazati információk alapján felmerült a „vizezett” húsok magyarországi behozatalának lehetősége is. Ezáltal egyrészt megtévesztenék a fogyasztókat, másrészt pedig e termékek behozatala további, akár 30 százalékos árcsökkenést is eredményezhet a húsoknál. Ezért e termékek kiszűrésére

a Nébih haladéktalanul megkezdte az első magyarországi tárolási helyként bejegyzett nagykereskedések fokozott átvilágítását, mintavételekkel kombinált ellenőrzését.

A Nébih laboratóriumaiban a termékeken víz-, só- és adalékanyagtartalom-elemzést, szalmonella- és mikrobaszám-vizsgálatot végeznek majd – fejtette ki Nagy István.

A tárcavezető hozzátette azt is: a kiemelt hatósági ellenőrzés-sorozat „hatékonyan kiegészíti” mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a minisztérium a sertéságazat megsegítésére eddig meghozott. Ezek közül a legjelentősebb, hogy 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskocatartók számára. 

(via MTI)

Rovatok