Index Vakbarát Hírportál

„Nagy rajtunk a nyomás” – már kisvárosokban is tiltakoznak a pedagógusok

2022. február 22., kedd 09:09 | aznap frissítve

Országszerte zajlanak a polgári engedetlenségi akciók a kormány február 11-i rendelete miatt. Az egyik kisvárosi intézmény pedagógusa az Indexnek elmondta: nem könnyű abban az iskolában tiltakozni, ahol anno diákként is a padokat koptatták, ma mégis muszáj a tanításra nemet mondaniuk.

Napról napra nő a polgári engedetlenségi akcióban részt vevő intézmények száma. Kedden a fővárosban többek közt a Móricz Zsigmond Gimnázium, az Ady Endre Gimnázium, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola, és a Kosztolányi Dezső Gimnázium állt be a sorba, de vidéken is számos iskolában tiltakoznak, a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, és a Martonvásári Beethoven Általános Iskola tanári karának egy része is úgy döntött, hogy nem tartja meg az óráit. Utóbbi intézmény egy pedagógusa, Fejesné Móri Ágnes az Indexnek elmondta: nem egyszerű egy kisváros egyetlen iskolájában polgári engedetlenségi akciót szervezni, de úgy érzik, hogy ezeket a lépéseket kötelesek megtenni.

A tanári kar 20 százaléka, körülbelül tíz fő csatlakozott a kezdeményezéshez, így az órák terén komolyabb fennakadás nem lesz. Ennek ellenére kissé nagy rajtunk a nyomás, úgy gondolom, hogy teljesen más egy ilyen pici városban tiltakozni, itt mindenki ismer mindenkit, és alapvetően nem jellemző, hogy bármi miatt felemelnénk a hangunkat. Ráadásul sokan diákként is ebben az iskolában koptattuk a padokat, van egyfajta érzelmi kötődés, ami még inkább megnehezíti a mostani helyzetet

– mesélte az Indexnek Fejesné Móri Ágnes, aki szerint minden nehézség ellenére fontos, hogy ma kiálljanak a kormány rendelete ellen, az ugyanis minden magyar ember jogát csorbítja.

Hasonlóképp látják a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium pedagógusai is, itt 23 fő írta alá azt a polgári engedetlenségről szóló nyilatkozatot, amelyet szerkesztőségünknek is elküldtek.

„A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyénenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Elsősorban tanítványaink és a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszünk. Polgári engedetlenségünkkel az alábbiakra kívánjuk még felhívni a figyelmet:

– áll a nyilatkozatban.

A pécsi Leővey Klára Gimnáziumban két pedagógus, Vatai Éva és Odrobina Tamás döntöttek úgy, hogy a mai napon nem veszik fel a munkát. Az Index részére is megküldött levelükből azonban kiderül, hogy a tanári kar többi tagja is változást szeretne.

„A nevelőtestület tagjai tiltakozásuk kifejezéseként 2022. február 22-én 12.15-kor a gimnázium előtt elkészítik közös fotójukat. Ezt jelképes értékűnek gondoljuk, amely kifejezi mindazon kollégákkal való szolidaritásunkat, akik már tiltakoztak vagy a jövőben tervezik megfogalmazni elutasításukat a sztrájkjogot kiüresítő kormányrendelettel szemben” – olvasható tájékoztatásukban.

Mint ismert, január 31-én 27 ezer pedagógus vett részt a figyelmeztető sztrájkban, a munkabeszüntetést a bíróság azonban utólag jogellenesnek ítélte. A két nagy pedagógus-szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete március 16-ra azonban egy újabb, határozatlan ideig tartó sztrájk szervezésébe kezdett. Erre válaszul a kormány február 11-én rendeletbe foglalta a munkabeszüntetés új szabályait, melynek értelmében gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, az órák egy részét pedig meg is kell tartani. A pedagógusok szerint mindez az Alaptörvénnyel és az uniós joggal is szembemegy, amellett, hogy teljesen megszünteti a munkabeszüntetés érdekérvényesítő erejét. Emiatt kezdtek az iskolák polgári engedetlenségi akciók szervezésébe, előző héten hétfőn a Kőbányai Szent László Gimnázium tanárai nyitották a sort, példájukat azóta számos intézmény követte.

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok