Idén sem engedélyezte a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását az életfogytig tartó szabadságvesztésből – tájékoztatott a Szegedi Törvényszék.
A bíróság végzését az ügyészség és az elítélt védője tudomásul vette. A végzéssel szemben az elítélt a kézbesítéstől számított nyolc napon belül nyújthat be fellebbezést, így a végzés nem végleges.
Magda Marinkót még 1996-ban sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel a Legfelsőbb Bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.
Mindezt azzal a feltétellel, hogy legkorábban 25 év után feltételesen szabadságra bocsátható.
A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármas gyilkosságért ítélte el később.
A szerb állampolgárságú férfit a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával is megvádolták, de abban a Fővárosi Bíróság, később pedig a Legfelsőbb Bíróság sem találta bizonyíthatónak bűnösségét.
Szerbiában távollétében ítélte őt halálra a bíróság a Vajdaságban elkövetett bűncselekmények miatt, de a halálbüntetés eltörlése után ezt negyven év szabadságvesztésre módosították.