Index Vakbarát Hírportál

Horváth Csaba egy kávézóban vehetett át vesztegetési pénzeket

2022. február 24., csütörtök 14:48

Horváth Csaba szocialista zuglói polgármester lehetett az a politikus, aki több alkalommal is milliós vesztegetési pénzeket vett át – derül ki annak a férfinak a vallomásából, akit az ügyészség az ügyben kihallgatott. Fuzik Zsolt állítja, a Kálvin téren egy kávézóban találkozott többször is az ellenzéki politikussal, hogy kenőpénzt adjon át neki. Az ellenzék szerint a kormány politikai támadásáról van szó.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere lehetett az a politikus, aki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdai közleménye szerint három esetben átvett alkalmanként hárommillió forint kenőpénzt – írta meg a Magyar Nemzet arra hivatkozva, hogy sikerült megszerezniük Fuzik Zsolt gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit, amelyekből az derül ki, hogy Fuzik a Kálvin téren találkozott a politikussal, aki azt ígérte neki, ha főpolgármester lesz, külön is viszonozni fogja neki a szívességet.

 A cikkben arról írnak, hogy vallomásában Fuzik úgy fogalmazott:

 Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig […] Horváth Csabának három-négy alkalommal adtam át összesen körülbelül tíz-tizenkétmillió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt.

Mint ismert, szerdán az ügyészség házkutatást tartott a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint Horváth Csaba szocialista polgármester otthonában is. A hatóság később kiadott közleménye szerint korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus.

A KNYF befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja

 – állt a közleményben, amelyben arra is kitértek, hogy a megalapozott gyanú szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

A kommüniké szerint ezen túlmenően 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezt a céget, hogy havi hárommillió forintért cserébe nem fogja a cég ellenében érvényesíteni a befolyását az ügyben. Majd a gyanúsított legalább három alkalommal vett át alkalmanként hárommillió forint készpénzt. Ez a politikus lehetett Horváth Csaba a Magyar Nemzet birtokába került tanúvallomás szerint, amelyben Fuzik Zsolt arról is beszélt, hogy biztos benne, a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajta kívül, és hogy a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki.

Horváth Csaba tagad

Horváth Csaba még szerdán tagadta az ellene felhozott vádakat. Azt írta a közösségi médiában:

 A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta.

A szocialista polgármester ezután Iványi Gáborhoz hasonlította magát, akit a szegények szószólójának nevezett. Szerinte hozzájuk hasonlóan sorra kerülhet bárki, aki nem kívánja ezt a rezsimet hatalomban tartani, és ennek hangot is ad.

Az ügyben megszólalt Hadházy Ákos is. A politikus – akit éppen Zuglóban indít az ellenzéki összefogás a választásokon, és aki Márki-Zay Péter felkérésére egy esetleges kormányváltás esetén éppen a korrupciós ügyek felderítéséért felelhet majd – szerdán arról írt közösségi oldalán, hogy azt a hírt kapta, házkutatás zajlik a zuglói önkormányzatnál, illetve a kerület egyik cégénél.

Sajnos hallottam olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy ez be fog következni, mivel a SYS IT Services Kft.-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai

– fogalmazott az ellenzéki politikus.

Az ellenzék szerint a kormány támadásáról van szó

Az Egységben Magyarországért a Horváth Csabával szemben indított ügyészségi eljárást – a rendelkezésre álló információk alapján – a Fidesz politikai támadásának tartja

– olvasható az ellenzéki összefogásnak csütörtökön az ügyben kiadott közleményében, amelyben kiemelték: Völner Pál esetében egyértelmű bizonyítékokon alapuló bűncselekmény elkövetése miatt lett gyanúsított, Horváth Csaba esetében viszont még azt sem tudni pontosan, hogy miért gyanúsították meg.

Úgy fogalmaztak:

Orbán Viktor minden, az ellenzéket üldöző putyini eszközt bevet a kampányban. Az országgyűlési választások előtt 39 nappal ebben az esetben nagyon kilóg a lóláb. Valódi bizonyítékok nélküli vádaskodással és a hatóságok politikai célú használatával a Fidesz csak azt bizonyítja, hogy félti a hatalmát.

(Borítókép: Horváth Csaba. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok