Index Vakbarát Hírportál

Tarlós István: Karácsony úgy viselkedik, mint egy előkelő idegen

2022. február 25., péntek 21:44

Nem tudja, Horváth Csaba mit csinált, nem vádolja semmivel, de nem érti azt, amikor összefüggést vonnak az ő főpolgármestersége és a szocialista politikus korrupciós ügye között – nyilatkozta Tarlós István volt főpolgármester.

Karácsony mindig szeretett hamis összefüggésekkel operálni – mondta pénteken Tarlós István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, arra reagálva, hogy a főpolgármester Horváth Csaba korrupciós ügyével kapcsolatban azt mondta: a BKV informatikai közbeszerzését elnyerte egy cég még a Tarlós István-féle városvezetés idején, amely fiktív számlázás gyanújába került, és itt vannak személyi átfedések is.

A volt főpolgármester kifejtette: két téma is felvetődött, az egyik a BKV informatikai szerződése, amit Karácsony esetleges összefüggésbe hoz egy számlagyárral, a másik pedig Horváth Csaba állítólagos parkolási korrupciós ügye.

A parkolási ügyről szólva Tarlós István elmondta, azt még a fővárosnál élte meg. A parkolási szerződéseket a kerületek kötötték, a pénzeket is ők szedték be, miközben ő központosítani szerette volna a parkolást. Hozzátette: amikor ő volt a főpolgármester, a kerületek 40 százalékában még nem volt fizetős parkolás.

A BKV informatikai szerződéséről Tarlós István elmondta: erről a közelmúltban értesült, még tegnap is kapott erről SMS-eket, és tájékozódott az ügyről. Úgy fogalmazott, Karácsonnyal az az egyik problémája, hogy láthatólag képtelenség rávenni, hogy az eseményeket megfelelő sorrendbe csoportosítsa. A BKV-nak volt egy 10 éves szerződése a Synergonnal a saját belső informatikai rendszere üzemeltetésére, ez 2019-ben járt le. Mint mondta, ez a fővárostól független volt, a BKV saját, független belső informatikai rendszere. A BKV 2019-ben a fővárostól függetlenül pályázat alapján leszerződött a SYS Informatikai Kft.-vel.

Tarlós István szerint csúsztatás volt azt mondani, hogy a BKV egy számlagyárral üzletel, mert, noha az információk szerint valóban van ilyen ügye a cégnek, de nem a BKV-nál. Ennek a cégnek ugyanis másutt is vannak szerződései – jelentette ki a volt városvezető, és kifejtette: Karácsony Gergely soha nem vádolja meg őt, mert tudja, nincs miért, de mindig sejtelmesen hozzátesz dolgokat a Tarlós-időszakkal kapcsolatban. Tarlós István szerint a főpolgármester szándékosan teszi, amit tesz. Karácsonyék a többszörösét mutogatták vissza, mint ő egy évtized alatt – vélekedett.

A parkolási ügyről azt mondta, nem érti, miért védekezett azzal Horváth Csaba, hogy a Tarlós-időszakban történt, ami történt. Ha van ilyen bevétel, mint a parkolási díjak, szerinte azt egységesen kellene kezelni, és betenni a BKV büdzséjébe. A zuglói parkolási ügy szerinte mindig egy neuralgikus eleme volt a problémának.

Azt, hogy Zuglóban fizetős parkolás legyen, még Karácsony Gergely követelte, Amikor kerületi polgármester volt, tehát igaz, hogy a parkolási szerződést még az ő idejében kötötték, de Karácsony zuglói polgármestersége idején – ismertette a volt főpolgármester.

Ezt a döntést a Fővárosi Közgyűlésnek kellett meghozni, de utána minden mást a kerület végzett – fejtette ki Tarlós István, majd hozzátette: Karácsony korábban olyasmit mondott, hogy egy piszkos mutyi eredménye ez a parkolási szerződés, de közben ő maga írta ezt alá. Szerinte ez egy zavaros szerződés, aminek ilyen következményei vannak, és ő személyesen írja alá, ezek után úgy viselkedik, mint egy előkelő idegen, ezt a kettős mércét nem lehet elfogadni – vélekedett Tarlós István, majd hangsúlyozta: ő nem tudja, Horváth Csaba mit csinált, nem vádolja semmivel, de nem érti azt, amikor összefüggést vonnak az ő főpolgármestersége és az ügy között.

(Borítókép: Tarlós István 2019-ben. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok