Index Vakbarát Hírportál

Megvan az ellenzék teljes közös listája

2022. február 26., szombat 15:02

Az ellenzéki összefogás teljes listája megtalálható a valasztas.hu oldalán. A korrupciós botrányba keveredett szocialista Horváth Csaba a 233. helyen szerepel, de így is mentelmi joga lesz a választásokig. A 168. helyen van a vádolt DK-s Czeglédy Csaba is, aki így szintén érinthetetlen április 3-ig. Ez azért is érdekes, mert a Fidesz–KDNP nem tette föl Völner Pált a listájára.

Az ellenzéki közös lista legfontosabb első 25 helyét már pénteken nyilvánosságra hozták, de mostanra kiderült a teljes névsor. Mint ismert, sokáig tartott a vita, hogy kik kerüljenek a valószínűleg mandátumot érő első 45 helyre. A pártoknak végül időben sikerült megállapodniuk abban, hogy a DK 14, a Jobbik 12, a Momentum 8, az MSZP–Párbeszéd együttesen 8, míg az LMP 3 személyt jelölhet az első 45 hely valamelyikén. 

Az előzetes megállapodáshoz képest némi eltérés tapasztalható, hiszen a Momentumnak hét, míg a szocialistáknak és a Párbeszédnek együtt kilenc helye van a listán, de mivel a DK-s Dobrev Klára és a párbeszédes Karácsony Gergely nem veszi föl a mandátumát, a helyükre kerülő DK-s Nemes Gáborral és momentumos Csillag Tamással már stimmelnek a számok.

Az ellenzéki pártok számos ismert politikusa nincs a listán, mivel az előzetes megállapodás szerint az egyéniben esélyes jelöltjeiket hátrébb sorolták. Érdekesség azonban, hogy a héten korrupciós ügybe keveredett Horváth Csaba (233.) zuglói polgármester és a milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba (168.) felkerültek a listára, így ők a választásokig mentelmi jogot kapnak. A Fidesz–KDNP listáján viszont nem szerepel a hivatali vesztegetéssel vádolt Völner Pál.

Rovatok