Index Vakbarát Hírportál

Az egész város összefogott a menekültekért – interjú Záhony polgármesterével

2022. február 28., hétfő 19:22

Tartós élelmiszerekből egyelőre elegendő tartalékuk van, Covid-tesztre, maszkokra, fertőtlenítőszerekre viszont nagy szükség lenne Záhonyban, ahová folyamatosan érkeznek Ukrajnából a vonaton menekülők. Két napja megérkeztek az első indiai és nigériai diákok is, akik erre menekülnek a harcban álló országból.

– Csütörtökön érkeztek hozzánk az első menekültek, délután gyorsan átmeneti szálláshellyé alakítottuk a művelődési házat – mondta el az Indexnek Helmeczi László, Záhony polgármestere. Az első napon még a helybeliek adták össze a szükséges holmikat: matracokat, takarókat, párnákat és az aznapi ellátáshoz szükséges élelmiszereket is. Ezt követően már az egész országból érkeztek adományok.

Csütörtök éjjel nyolcvanan aludtak a záhonyi művelődési házban, a szombatról vasárnapra virradó éjszakán már háromszázan voltak, hétfőn is száznyolcvanan ültek fel az első budapesti vonatra.

Először a kárpátaljai területről érkeztek a legtöbben, most már sokan jönnek a háborús övezetekből, ők természetesen nem beszélnek magyarul.

Az érkezők többségének konkrét úti célja van, őket a már itt lévő családtagjaik, barátaik várják, de egyre nő azok száma, akik elmenekültek a háború elől, és nem tudják, hogyan tovább.

Záhonyba közúton csak gépkocsival lehet érkezni, erre a határátkelőre gyalogosok nem jöhetnek, jellemzően a vasúttal érkezőket kell ellátniuk. Akik napközben érkeznek, azok tovább tudnak utazni, de

este nyolc után elmegy az utolsó vonat Budapest felé, és másnap hajnal fél öt felé indul az első szerelvény. Erre az időszakra kell szállást és ellátást biztosítani a menekülőknek.

Pelenkából, tartós élelmiszerekből már nagyon sok összegyűlt náluk is, de Covid-tesztből például hiányuk van. A környékbeli polgármesterekkel megállapodtak, hogy azokat a holmikat, élelmiszereket, amivel már nem tudnak mit kezdeni, továbbítják a kárpátaljai településekre. Ez nem zökkenőmentes, hiszen jelenleg a segélyszállítmányokat sem egyszerű átjuttatni a határon.

Az aktuális helyzetről az önkormányzat Facebook-oldalán is beszámolnak. Ennek köszönhetően több felajánlás érkezett, így valószínűleg a fekhelyek dolga is megoldódik. Ha kell, a környező településeket is ki tudják segíteni, hiszen a polgármester szerint a szomszédos falvakban is kialakítanak befogadóállomásokat. Tudomása szerint a határ túloldalán is létesítenek gyűjtőpontokat az Ukrajna minden tájáról érkező menekültek ellátására.

Egyre több menekült érkezik, szinte kizárólag nők és gyerekek, és köztük már sokan vannak, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul. Szerencsére a településen és a környéken élők egy része ukránul is jól megérteti magát. Tolmácsban tehát nincs hiányuk.

Szombaton és vasárnap már sok Ukrajnában tanuló indiai és nigériai diák is volt a menekültek között.

Velük már akadtak kommunikációs problémák, de az angol nyelvi tolmácsolást is megoldották. A külföldi diákok további sorsát saját konzulátusaik intézik, általában buszok várják őket.

Bár még nem múlt el a Covid-járvány, és 2019-ben súlyos kanyarójárvány sújtotta a szomszédos országot, a polgármester elmondta, hogy mélyreható egészségügyi vizsgálatokat nem tudnak elvégezni. Mindenkinek megmérik a lázát, aki kéri, azon elvégzik a Covid-tesztet is. Ha valaki fertőzött, azt megpróbálják elkülöníteni a többiektől, hiszen vasárnap este is több mint százan aludtak az átmeneti szállássá alakított tornateremben. Egyéb lehetőségük nincs.

Segítséget az első napokban főként civil szervezetektől, a Magyar Református Szeretetszolgálattól és a Magyar Vöröskereszttől kaptak. A feladatok legnagyobb részét a záhonyiak és a környező települések lakói végzik. Egyfolytában dolgoztak a hétvégén is. Folyamatosan ötven-száz helyi önkéntes vesz részt a munkákban, de ha kell, négy-ötszáz embert is tudnak mozgósítani. A településen 4300-an élnek, ennek a létszámnak a többszörösét teszi ki a menekültek száma, akik a háború kitörése óta Záhonyon keresztül folytatták az útjukat.

A bajban összefogott a város – mondja a polgármester, akinek péntek óta napi pár óra jut alvásra.

A háborús eseményeket percről percre közvetítjük, az Index hétfői beszámolóját ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Helmeczi László, Záhony polgármestere 2016. szeptember 28-án. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok