Index Vakbarát Hírportál

Több mint tízmilliárdot fordítanak nővérszállók építésére és felújítására

2022. március 1., kedd 12:44

Több mint tíz és fél milliárd forintból újul meg 13 nővérszálló, négy helyszínen pedig újak épülnek – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Közölte: 15 megyei és egy városi kórházban lesznek fejlesztések. Négy városban zöldmezős beruházással alakítanak ki nővérszállót:

További 13 helyszínen pedig felújítják, bővítik, korszerűsítik az épületeket.

Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Békés megye 4. számú választókerületének fideszes jelöltje elmondta: az orosházi nővérszálló felújítása mintegy 350 millió forintból valósul meg, és nemcsak az épület újul meg, hanem nő a szálló befogadóképessége is, 85 helyett 90 embert tudnak majd elszállásolni benne – számolt be az MTI.

Rovatok