Index Vakbarát Hírportál

Új lehetőség nyílt a sokszervi gyulladással kezelt gyerekek számára

2022. március 2., szerda 16:05

Szerdától lehet jelentkezni a koronavírus-fertőzéshez köthető sokszervi gyulladáson (PIMS) átesett gyerekek felülvizsgálatára a Semmelweis Egyetem két gyermekklinikájának online felületén – jelentette be az intézmény.

Közleményükben kiemelték, hogy a gyerekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz vagy tünetmentesen zajlik a koronavírus-fertőzés, ugyanakkor a súlyos szervi károsodással járó krónikus betegséggel vagy komoly fejlődési zavarokkal élők, illetve a kóros elhízásban szenvedők esetében gyakrabban alakul ki kórházi kezelést is igénylő szövődmény, elsősorban tüdőgyulladás. A sokszervi gyulladás ezzel szemben kései szövődményként a koronavírus-fertőzést követően, általában két-négy héttel később jelentkezik.

Constantin Tamás, a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika docense elmondta: a ritka, ám súlyos betegség időbeli eltolódásának oka, hogy a tünetekért nem maga a fertőzés, hanem az annak gyógyulását követő kóros immunreakció a felelős. Hozzátette: ne ezeken a szakrendeléseken jelentkezzenek a szülők a sokszervi gyulladás akut tüneteivel, ide most azokat a gyerekeket várják vissza, akik már átestek a betegségen.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának elnöke szerint a koronavírus-járvány ötödik hulláma jelenleg csendesedik, azonban

a gyerekkori sokszervi gyulladásos esetszámok előfordulása éppen a tetőzést követően emelkedik meg.

Bár ritka szövődményről van szó, országszerte már több száz gyereket kezeltek ezzel a problémával, azt viszont egyelőre még nem ismerjük, hogy a heveny tünetek visszahúzódása után van-e a betegségnek bármilyen hosszú távú egészségügyi hatása, emiatt van szükség a már gyógyult gyerekek felülvizsgálatára. Az általános gyermekgyógyászati vizsgálatok mellett kardiológiai és immunológiai szempontból is ellenőrzik a gyerekeket.

Rovatok