Index Vakbarát Hírportál

Hétfőtől a MÁV és a Volán járatain sem kell maszkot viselni

2022. március 5., szombat 12:28

Hétfőtől a MÁV–Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein is megszűnik az általános maszkviselési kötelezettség – tájékoztatta az MTI-t a vasúttársaság.

Mint fogalmaznak, a maszkhasználat a továbbiakban sem lesz tiltott senki számára, ezután is igény szerint hordható bárhol.

Változatlanul vigyázzunk egymásra, a lázzal vagy meghűléses tünetekkel küzdő betegek lehetőség szerint maradjanak otthon, ne vegyék igénybe a vonatokat és buszokat

– olvasható a MÁV bejegyzésében.

Hétfőtől változnak a szabályok

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a kormány március 7-től, hétfőtől eltörli az eddig járványügyi korlátozások jelentős részét: 

Az egészségügyi veszélyhelyzetet viszont fenntartják, részben a kormány cselekvőképessége, részben a hatodik hullám veszélye miatt. A járványügyi intézkedések változásáról szóló rendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

Rovatok