Index Vakbarát Hírportál

Emmi: A háborús helyzetben békére van szükség az iskolákban

2022. március 9., szerda 19:56

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy csak a jogszabályoknak megfelelően szervezhető pedagógussztrájk. Az iskoláknak tehát a sztrájk idején is biztosítaniuk kell a gyermekfelügyeletet és az oktatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: az ítélőtábla döntése pontot tesz a szakszervezetekkel folytatott jogi vita végére, ezért arra kérik a szakszervezeteket, hogy ne tévesszék meg a szülőket és a közvéleményt.

A jelenlegi háborús helyzetben békére és nyugalomra van szükség az iskolákban is, ezért azt kérjük a szakszervezetektől, fontolják meg a sztrájkot

– fogalmazott az Emmi. Kiemelték: a szülőkre és a gyerekekre sok teher hárult az utóbbi két évben a járvány miatt, ezért az oktatás zavartalanságára van szükség.

„Arra kérjük a szakszervezeteket, hogy legyenek tekintettel a szülőkre és a gyermekekre ” – közölték. Hozzátették: a kormány elkötelezett a pedagógusok béremelésének folytatása mellett.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) március 16-ától határozatlan ideig tartó sztrájkot szervez a magasabb bérek és a munkaterhek csökkentése reményében. 

Mint ismert, a pedagógusok a kormány február 11-én rendeletbe foglalt, a munkabeszüntetés új szabályai ellen tiltakoznak, amelynek értelmében gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, az órák egy részét pedig meg is kell tartani. A pedagógusok szerint mindez az Alaptörvénnyel és az uniós joggal is szembemegy.

Rovatok