Index Vakbarát Hírportál

Bakiparádé kísérte az ellenzék programbemutatóját

2022. március 10., csütörtök 13:07

Összevissza csúszott az ellenzéki összefogás szerdai programismertetője, és a program is többször változott, mielőtt Márki-Zay Péter elmondta beszédét. A miniszterelnök-jelölt súgógépet használt, de egyes sajtóinformációk szerint még így is meg kellett vágni a szónoklatot.

Jelentős kavarodás előzte meg Márki-Zay Péter szerdán tartott programismertetőjét. Először csütörtök este 6 órára küldött szét meghívókat múlt pénteken az ellenzéki összefogás. Az Egységben Magyarországért meghívójában ekkor még az szerepelt, hogy többek között Jeszenszky Géza, Lukácsi Katalin, Ungváry Krisztián, Szél Bernadett szólal majd föl Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mellett az eseményen.

Szerdán reggel aztán kiderült, hogy aznap lesz a rendezvény, ami valójában nem más, mint a közös ellenzéki programbemutató, amelyet Csak felfelé! – Az emelkedő Magyarország programja címmel tartanak meg, és követhető lesz a pártok, az Egységben Magyarországért és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt hivatalos Facebook oldalán, valamint YouTube-csatornáján is.

Kora délután azonban Márki-Zay Péter Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, hogy 6 helyett 7 órától lesz követhető a programbemutató, amelyhez külön Facebook-eseményt is létrehoztak. Ennek az eseménynek az oldalán viszont már Hadházy Ákos, Z. Kárpát Dániel és Arató Gergely szerepelt a korábban meghirdetett nevek helyett Márki-Zay Péter mellett felszólalóként.

Hat óra előtt nem sokkal kiderült, hogy technikai okok miatt csúszni fog az esemény, azonban még aznap biztosan követhető lesz a korábban meghirdetett online felületeken. Nem sokkal 6 óra után Szél Bernadett Facebook-oldalán el is indult egy élő videó a rendezvényről, amelyen viszont azt lehetett látni, hogy az eredeti programnak megfelelően Jeszenszky Géza beszél. Hamarosan azonban kiderült, hogy magának a programbemutatónak a hivatalos közvetítése este 8 órára csúszott.

A szervezési anomáliákra az ellenzéki összefogás a HVG-nek azt reagálta, hogy két külön eseményről volt szó. Magyarázatuk szerint a hivatalos programbemutató csúszott, és végül 8 óra után kezdődött. A 6 órára meghirdetett, más felszólalókkal lezajló program egy külön konferencia volt, nem a programbemutató.

A Médiaworks Hírcentrumának információi szerint azonban a szervezési anomáliák és a késés valódi oka az volt, hogy Márki-Zay Péter a rendezvényen súgógépről sem tudta megfelelően elmondani a beszédét, ezért utólag kénytelenek voltak megvágni.

A látszat ellenére tehát nem élő sajtóeseményt lehetett követni. Az eseményről készült felvételekből amúgy egyértelműen kiderül, hogy négy súgógép is segítette az ellenzék kormányfőjelöltjét a teremben. Sőt a közönség tetszésnyilvánítását is gép irányíthatta, és feltételezhetően ezért tapsoltak többször is indokolatlanul a mondat közepén a jelenlévők.

Az összefogás pártjai tehát, úgy tűnik, megelégelték, hogy nem tudják megzabolázni a közös miniszterelnök-jelöltet szónoklatai közben. Már minapi Facebook-üzenetét is egyértelműen súgógép segítségével mondta el a korábban számos kellemetlen elszólása miatt magyarázkodni kényszerülő Márki-Zay.

Mint ismert, korábban még enyhébb eszközökkel próbálta az ellenzék visszafogni a miniszterelnök-jelöltet beszéd közben, mostanra viszont, úgy tűnik, a súgógépről szó szerint felolvasott szöveg mellett döntöttek mint biztos megoldás.

Az ellenzéki összefogás programjának megalkotása sem zajlott zökkenőmentesen. Többször is halasztani kellett a program bemutatóját: először február 17., majd február 25. volt a dátum, amikor bemutatták volna a programot.

(Borítókép: Márki-Zay Péter / Facebook)

Rovatok