Index Vakbarát Hírportál

Fideszes politikusoknál is lehetett házkutatás a zuglói ügyben, ezt hallotta Karácsony Gergely

2022. március 10., csütörtök 21:08

A Fidesz népszavazási kérdései álkérdések, az a szerepük, hogy eltereljék a figyelmet a fontos ügyekről. Ugyanakkor az ellenzék két kérdéséről is lehet véleményt mondani április 3-án olyan formán, hogy olyan parlamenti többségnek adnak bizalmat a választók, amely ezeket a kérdéseket (Fudan egyetem beruházása, és az álláskeresési járadék folyósítási időszakának meghosszabbítása) megoldja – minderről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A Fidesz „benézte” a gyermekvédelmi népszavazás keretében feltett kérdések mobilizáló erejét. Azt gondolták, hogy olyan lesz, mint a (Magyarországra történő kötelező betelepítésről szóló) kvóta népszavazás, aminek akkor volt mozgósító hatása a főpolgármester meglátása szerint. A kormányoldal most a gyermekek nemátalakító műtétének rémével fenyegeti a magyarokat, de van ennél sokkal reálisabb fenyegetés is. Ezek között említette az esetleges benzin hiányt, a 400 forintos euro-t és a szomszédban zajló háborút.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy a háborúba torkolló putyini politikájában társutas volt Orbán Viktor azzal, hogy egy európai uniós tagállam vezetőjeként sokszor az orosz érdekeket képviselte, például úgy, hogy akadályozta az egységes uniós fellépést, elősegítve Putyin megerősödését.

A műsorvezető a zuglói pakolási botrány részleteit is firtatva azt kérdezve Karácsony Gergelytől, hogy a lapokban megjelent nevek (Horváth Csaba, Tóth Csaba, Molnár Zsolt, Baja Ferenc) azokat takarja-e, akikről korábban úgy nyilatkozott, hogy őt elásnák. Erre kitérő választ adott, azt hangsúlyozva, hogy az önkormányzat akkori parkolási szerződéseit ő aggályosnak tartotta, annak felbontásán dolgozott. Az ügyből a bizonyítékként emlegetett tanúvallomást emelte ki, jelezve hogy egy olyan ember tette, aki vádalkut kötött; mivel most választási kampány zajlik, nem tekinthető véletlennek, hogy ezek az ügyészségi titkos információk megjelennek a kormánypárti sajtóban.

Én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy amikor megvádolták ezeket a politikusokat, akkor vajon volt-e házkutatás fideszes politikusoknál? A verebek azt csiripelik, hogy volt. Azt tudom, hogy amikor ezt a parkolási rendszert elfogadta a zuglói közgyűlés, akkor ez a Fidesz frakció erőteljes támogatásával jött létre.

Azt nem árulta el, hogy kinél, kiknél lehetett közelebbről az említett házkutatás, azt azonban igen, hogy Horváth Csabát ugyan régóta ismeri, de a parkolás kérdésköréről vele nem beszélt soha. Ha tudott volna a bűncselekményről, akkor ezt jelezte volna, azt azonban látta, hogy ez a szerződés nem jó Zuglónak, ezért azt a szerződést (erős politikai ellenszélben) felbontotta. A felmerült nevek közül volt amelyik ugyan megdöbbentette, de volt olyan is, amely esetében „benne volt a levegőben”, hogy egy ilyen vád velük szemben megfogalmazódhat.

A vádak, és az ezek alapján folyó nyomozás a főpolgármester szerint már a politikai kampány része.

(Borítókép: Karácsony Gergely a fővárosi közgyűlésen 2022. február 23-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok