Index Vakbarát Hírportál

Újabb guanakócsikó született Szegeden

2022. március 11., péntek 22:15

Guanakócsikó (Lama guanicoe) született a Szegedi Vadasparkban – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.

A jövevény szépen fejlődik, a látogatók is megfigyelhetik a tágas kifutóban, amelyet a nagy marákkal (Dolichotis patagonum) osztanak meg a dél-amerikai tevefélék.

Március elsején látta meg a napvilágot a vadaspark első tavaszi szülötte, egy guanakócsikó. Két évvel ezelőtt már itt, az Indexen is megírtuk, hogy tizenegy év után újra van guanakócsikó a Szegedi Vadasparkban, és azóta minden évben egy-egy utóddal bővül.

A szegedi állatkertben mind a négy dél-amerikai teveféle megtekinthető: a két vadon élő faj, a veszélyeztetett vikunya (Vicugna vicugna) és a testesebb guanakó mellett azok háziasított formáival, az alpakával (Vicugna pacos), illetve a lámával (Lama glama) is találkozhatnak azok, akik körbesétálnak a vadaspark dél-amerikai részlegén.

A tevefélék őshazája Észak-Amerika,  ahol ma már nem élnek, onnan terjedtek el Dél-Amerikában és Ázsiában, majd végül Észak-Afrikában is. Az összes fajukra jellemző, hogy rendkívül jól alkalmazkodtak a szélsőséges időjárási viszonyokhoz, silány növényi táplálékkal és kevés vízzel is beérik.

A guanakók sem kivételek: Dél-Peru, Chile, Argentína és Nyugat-Paraguay mérsékelt övi füves pusztáin, sivatagjaiban és az Andok vonulatai között élnek, akár az ötezer méteres tengerszint fölötti magasságban is. Fűfélékkel és más növényekkel táplálkoznak.

Hosszú, vastag gyapjuk a hátukon vörösesbarna, a hasukon fehér színű. Testtömegük 115-140 kilogramm, és akár 56 kilométeres óránkénti sebességgel is tudnak futni. Húsukért és szőrükért is vadásszák őket, de számuk az élőhelyek elvesztése miatt is drasztikusan csökken.

A guanakók nappal aktívak, általában családi csapatokban élnek. A számos nőstényből és az utódokból álló csoport élén egy-egy csődör áll, amely elkergeti a csapatból a fiatal, 6-12 hónapos hímeket és a csatlakozni akarókat. A vezérhím védi a csoport területét, amit nagy közös székletkupacokkal jelölnek ki. A fiatal hímek önálló csapatokat is alkothatnak, amelyben a játékos verekedés során tanulnak meg harcolni. Az idősebb, magányos hímek egyedül is kóborolnak nőstényeket vagy csoportokat keresve.

A Szegeden született hím guanakót a látogatók is megleshetik a pampa kifutóban.

Hosszabb távon ugyan másik állatkertbe kerül, de ebben az évben még a Szegedi Vadaspark lesz az otthona.

Rovatok