Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy 90 éves asszony, nem ért haza az orvostól

2022. március 17., csütörtök 10:49

Keresik a rendőrök a 90 éves Láng Gyulánét, aki még szerda délután indult haza a főváros XI. kerületének egyik egészségügyi intézményéből, lakásához azonban nem érkezett meg.

Még szerda délután fél négykor indult el hazafelé az egyik XI. kerületi egészségügyi intézményből Láng Gyuláné, lakásához azonban nem érkezett meg. A 90 éves asszony már nehezen tájékozódik, segítségre szorul, ezért a rendőrök elrendelték a keresését.

Eltűnése ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság 01110–157/304/2022. körözési számon folytat eljárást.

A rendőrség által közreadott személyleírás szerint Láng Gyuláné 150 centiméter magas, őszes hajú.

Eltűnésekor fekete hosszított kabát és fekete vászonnadrág volt rajta, és egy kis méretű női táska is volt nála.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Láng Gyuláné tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést.

Rovatok