Index Vakbarát Hírportál

Horváth Csaba cáfol, nyilvánosságra hozta a vallomását

2022. március 17., csütörtök 18:12

Három hét után sem kapta meg az ügyészségtől Zugló polgármestere a minden alapot nélkülöző gyanúsítás jogosságát bizonyító dokumentumokat, az ügyészség pedig továbbra is nemtelen módon szivárogtat. Ártatlansága bizonyításaként Horváth Csaba úgy döntött, hogy az ügyben eddig megszerzett összes információt egy nyilvános dokumentumban közzéteszi, valamint a Központi Nyomozó Főügyészségnek is megküldi. Egyben kéri az ellene hamis vallomást tevő Fuzik Zsolttal a haladéktalan szembesítést.

A nyilvánosságra hozott írásbeli vallomás szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el Horváth Csaba, és soha senkitől nem kért és nem kapott pénzt semmilyen tevékenységével kapcsolatban, befolyásával soha nem üzérkedett. Az alaptalan vádakat pedig visszautasítja. Mint írja vallomásában: a zavaros és ellentmondásos gyanúsítás szövege szerint sem volt döntési, intézkedési jogosultsága, sem hatásköre a zuglói parkolási ügyekkel kapcsolatban.

A vádakról a következőket állítja: „A hamis vallomást tevő Fuzik Zsolt 2016. március 5-én egy baráti házaspár születésnapi eseményén jött oda hozzám, és mutatkozott be nekem. Fuzik Zsolt velem kapcsolatos első hazugsága az, hogy 2009 óta ismertük egymást, hiszen 2016-ban ismeretlenként mutatkozott be nekem. 2016 tavaszától kezdődően számos információval keresett meg Fuzik Zsolt, amely információk egy része azonban már az átadáskor elavult volt, de rendszeresen voltak konkrét és használható információi politikai ellenfeleimről, ami fenntartotta az érdeklődésemet, és emiatt többször is találkoztam vele.

A 2019 januárjában lezajlott főpolgármester-jelölti előválasztás után a kapcsolatunk lazult, hiszen miután az előválasztás eredményeképpen a főpolgármesteri pozícióra nem én aspiráltam, így már számomra sem voltak érdekesek a tőle megszerezhető információk. 

Ugyan nem ígértem neki semmit, de korábban időnként utalt rá, hogy szívesen dolgozna a Fővárosi Önkormányzat valamely cégénél. Ezt követően már csak 2021-ben, a 4iG-botránnyal kapcsolatban hallottam róla.

Fuzik vallomásának teljes hiteltelenségét és valótlanságát jól mutatja, hogy a gyanúsításban írt pénzátadásoknak – egy kivételtől eltekintve – az időpontja ismeretlen, az összegek pedig nincsenek konkrétan meghatározva.

Fuzik vallomását és ezáltal a gyanúsításban írtakat zárja ki, hogy az egyetlen pénzátadásra vonatkozó időpont napján bizonyíthatóan nem találkozhattam, nem találkoztam Fuzikkal. Ez is azt bizonyítja, hogy az ügyészség nem ellenőrizte Fuzik vallomását.

Ami az ügy időzítését illeti: számomra máig döbbenetes, hogy annak idején a fideszes politikai érdekű, bizonyítottan kreált »nokiás dobozos« ügyet a 2010-es országgyűlési választásokra időzítő és a hamis vallomást kikényszerítő ügyészt máig nem állították bíróság elé.

A jelenlegi, ugyancsak politikai időzítésű, alaptalan ügyben is vizsgálandó, hogy Fuzik Zsolt valótlan állításai milyen körülmények között születtek. Úgy gondolom, 

vizsgálni kellene azt is, van-e összefüggés Fuzik Zsolt karácsony előtti szabad lábra helyezése és a hamis vallomás megszületése között.

Tudomásom szerint Fuzik hamis vallomását a gyanúsításomkor semmivel nem tudták alátámasztani, olyan emberektől várnak megerősítést, akik nem is ismernek.

Hamis a gyanúsítás azon állítása, miszerint a zuglói parkolási rendszer kialakítását Fuzik érdemben befolyásolhatta volna az ismertségünkön keresztül. Ezt támasztja alá, hogy a Fővárosi Közgyűlésben frakció nélküli ellenzéki képviselő voltam, a tárgyalt időszakban Zuglóban semmilyen pozícióban nem voltam, és éppen ő volt, aki információkkal tudott nekem szolgálni, nem pedig fordítva.

A kiszivárgott információk szerint a magyar államot, a központi költségvetést kormányközeli cégek érdekében legalább 19 milliárd forinttal megkárosító csalást, adócsalást főszervezőként elkövető Fuzik abban a büntetőügyben akár a várható felső határ szerinti 20 éves börtönbüntetésre is számíthatott. Ehelyett vádalkuval a politikai érdekeltségű és időzítésű más ügyben tett hamis vád megfogalmazásáért és fenntartásáért töredékére, pár évre enyhíthetik a várható ítéletét, amelyből lejön a letartóztatásban töltött 6 hónap börtönidő is.

A kiszivárgott információk része, hogy

Fuzik Zsolt a megtett hamis tanúvallomása után elhagyhatja az országot, és Kínába távozik, miközben egy 19 milliárd forintos csalással kapcsolatos üggyel gyanúsítják.

Így lehetne a fideszes sokmilliárdos csalás elkövetőjét és koronatanúját eltüntetni, és fenntartani egy politikai célú hamis gyanúsítást akár évekig is.”

Szokásos választás előtti kampányfogásról van szó

Horváth Csaba az ATV Egyenes beszéd című műsorában megerősítette, amit a korábban nyilvánosságra hozott vallomásában is állított. Viszont azzal egészítette ki, hogy az utóbbi három választás mindegyike előtt voltak olyan ellenzéki politikusok, akiket ilyen-olyan ügyekkel, esetekkel megtaláltak. Aztán csak évekkel később derült ki, hogy az állítások mégsem voltak igazak, megalapozottak, de akkor már mindenki csak arra az ügyre emlékezett, amellyel besározni igyekeztek azokat a politikusokat.

A zuglói polgármester a mostani választási kampány egyik fogásának nevezte az ellene felhozottakat és ugyanide sorolta a nemrégiben Cseh Katalin, Iványi Gábor, vagy éppen Karácsony Gergely személyét érintő ügyeket is.  

(Borítókép: Horváth Csaba 2020. júniusban. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok