Index Vakbarát Hírportál

Változnak az érettségi szabályai

2022. március 20., vasárnap 15:32

Két év után ismét módosulnak az érettségizők számára az előírások, idén már szóbelizniük is kell a diákoknak.

A pandémia óta először lazítottak az érettségi vizsgák járványügyi szabályain – olvasható a Pénzcentrum oldalán

Az egyik legfontosabb változás, hogy idén már nemcsak 10 fő írásbelizhet egy teremben, de májusban már a maszkviselést sem tehetik kötelezővé az iskolaigazgatók az érettségizők vagy a felügyelő tanárok számára. A pandémia berobbanása óta elsődleges szemponttá vált akár érettségin, akár középiskolai írásbeli felvételin a létszámkorlát. Ez alapján készítették el a diákok beosztását, úgy, hogy egy tanteremben maximum tízen vizsgázhattak, csak így tudták ugyanis biztosítani a másfél méteres védőtávolságot -írta meg az Eduline.             

Most azonban, két év után ez változni látszik, hiszen az idei tavaszi érettségik járványügyi előírásait tartalmazó, „Az érettségi vizsgaszervezés során javasolt egészségvédelmi intézkedések” című tájékoztató alapján az idei tavaszi érettségiken nem kötelező tartani a másfél méteres védőtávolságot, és a termekben tíznél több diák is írásbelizhet. Sőt a szövegből az is kiderül, hogy az iskolaigazgatók mégsem tehetik kötelezővé a maszkviselést, az a vizsgázók és a felügyelő tanárok számára is csak javasolt, de nem kötelező.

Az iskoláknak előírják, hogy legyen a termekben kézfertőtlenítő, és ennek használatára hívják fel a vizsgára érkező felügyelők és a vizsgázók figyelmét is. Emellett azt kérik a tanároktól, ügyeljenek arra, hogy a diákok az írásbeli előtt „a legrövidebb úton és idő alatt” foglalják el a helyüket, és miután befejezték a dolgozatot, tegyenek ugyanígy. „Covid-biztos” maradt ugyanakkor a dolgozatok beszedése, az írásbeli végén egyszerre csak egy diák adhatja le majd a feladatsorát.

A másik nagy változás, hogy két év után idén már a szóbeli érettségi vizsgákat is megtartják, ahogy erről már korábban az Index is beszámolt.

(Borítókép: Érettségi 2021. május 3-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok