Index Vakbarát Hírportál

Összefogtak, orvosi rendelőt adott át Fürjes Balázs, Karácsony Gergely és Őrsi Gergely

2022. március 21., hétfő 11:57 | aznap frissítve

Fürjes Balázs szerint jó, hogy még a választási kampányban is Karácsony Gergellyel és Őrsi Gergellyel közösen tudtak átadni orvosi rendelőket.

„Jó az irány! Szocialista pártirodából háziorvosi és fogorvosi rendelő a Vízivárosban! Összefogtunk!” – írja Facebook-oldalán Fürjes Balázs.

A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a Fidesz–KDNP Budapest 3-as számú egyéni választókerületének jelöltje Facebook-oldalán arról ír, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a kormány megállapodása alapján 2020 óta a kormány évente tízmilliárd forintot ad a fővárosi kerületek által működtetett orvosi rendelők korszerűsítésére és új rendelők építésére.

Őrsi Gergely polgármester javaslatát elfogadtuk: a kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020-ban 500 millió forinttal támogatta a II. kerületi rendelők felújítását és építését. Ebből az összegből valósul meg 2 háziorvosi praxis számára rendelő és 4 fogorvosi praxis számára két fogorvosi rendelő a Fazekas utcai volt pártiroda helyén.

Fürjes Balázs hozzáteszi, hogy a Vízivárosban több mint egy évtizedig nem volt háziorvosi rendelő, de ezen most változtatnak. A politikus hangsúlyozza:

Jó, hogy még a választási kampányban is Karácsony Gergellyel és Őrsi Gergellyel közösen tudtuk átadni! Az együttműködésnek, a közös munkának igenis van gyümölcse!

(Borítókép: Fürjes Balázs / Facebook)

Rovatok