Index Vakbarát Hírportál

Kaáli Géza sajnálja, hogy titokban tartják az államosított lombikintézetek eredményeit

2022. március 24., csütörtök 17:56 | aznap frissítve

Kifejtette véleményét a Kaáli Intézet alapítója.

Az utóbbi napokban több újságcikk is megjelent a meddőségi centrumok állami tulajdonba kerülésével és irányításának átszervezésével kapcsolatban – kezdte dr. Kaáli Nagy Géza a levelében.

Meglepetésemre az állami monopólium kialakításának indokai között felbukkantak olyan utalások, amelyek szerint gazdasági-finanszírozási visszaélések tették azt szükségessé. Mielőtt a magyar állam 2019 decemberében tulajdonjogot szerzett a meddőségkezelés fellegvárát képviselő Kaáli Intézetben és a tulajdonomat képező Pannon Reprodukciós Intézetben, közel egy évig tartó teljes körű átvilágításnak vetették alá a cégeket

– írta a magyarországi Kaáli Intézet alapítója, aki hangsúlyozta: „a vizsgálat az intézményrendszerem szakmai és gazdasági működését a legnagyobb rendben találta”.

Majd levelében kitért a lombikbébiprogramra.

Érdemes talán megjegyezni, hogy a lombikbébi-kezelések valós belekerülési költségét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, illetve annak jogelődje, az OEP határozta meg és tartotta karban folyamatosan. Magyarul: fillérre kiszámolták. mennyi egy kezelés önköltségi ára. Ebből a meghatározott összegből kellett – szektorsemlegesen – mind az állami, mind a finanszírozott magánintézeteknek gazdálkodniuk.

Hozzátette: Évtizedeken át intézeteim legfontosabb küldetésének azt tartottam – a szakmai munkát végző orvosokkal egyetemben –, hogy hazánkban minél több gyermek szülessen. Közel harmincezer emberi élettel járultunk hozzá a magyar családok boldogságához és javítottuk nemzetünk aggasztó demográfiai mutatóit.”

Korábban lehetett tudni, hogy évente hány lombikbébi-kezelést finanszíroz az állam, és azt is, hogy ezek eredményeként hány gyermek születik. Kifejezetten sajnálom, hogy ezt manapság titokban tartják 

– áll a levélben.

Rovatok