Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: Az ország szíve most a keleti határon dobog

2022. március 24., csütörtök 11:25

Az egész ország összefogott, hogy segítse a háború elől menekülőket – mondta Magyarország megválasztott köztársasági elnöke a Katolikus Karitász barabási állomásán. Novák Katalin személyesen tolmácsolta a magyar emberek köszönetét az ott élőknek.

A magyar–ukrán határ mellett dobog most az ország szíve, hiszen ott van szükség arra a jelenlétre, amit az ott élők biztosítani tudnak a menekülők számára. A térségben nemcsak a segélyszervezetek és a polgármesterek, kormányhivatalok teszik a dolgukat, hanem minden ott élő ember is, annak érdekében, hogy a menekülők legalább néhány órára biztonságban érezhessék magukat – nyilatkozta a Karc FM-nek Novák Katalin.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász barabási segélyállomásának vezetője pedig arról beszélt, hogy találkozott olyan menekülttel, aki egyszerűen képtelen volt megszólalni a vele megtörtént traumák miatt. Mint mondta, óvatosan kell közelíteni ezekhez az emberekhez, és a segélyszervezet mindent megtesz, hogy szükség esetén mentális segítséget is nyújtson nekik.

Humanitárius katasztrófahelyzetben természetes azonban, hogy idővel mérséklődik az adakozási kedv, ezért a segélyszervezeteknek a hosszú távú működésüket úgy kell tervezniük, hogy a rendelkezésükre álló adományokból gazdálkodjanak

 – tette hozzá Zagyva Richárd.

A kárpátaljai helyzetről Kecskés László, a Katolikus Karitász orvosmisszió-koordinátora elmondta, hogy a határ túloldalán egyelőre biztosított a menekültek ellátása, bár előfordul korlátozott élelmiszerhiány, és akad olyan település – például Kőrösmező –, ahol két helyi lakosra egy menekült jut, és szörnyű sorsokat lehet általuk megismerni. Kecskés László találkozott például olyan családdal, amelyik lement az óvóhelyre, és amikor feljött onnan, nem volt már otthonuk, mindössze néhány nejlonzacskójuk, amiben kevés személyes holmijukat őrizték.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép:  Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy egyetemistákkal folytatott beszélgetésen egy szegedi kávézóban 2021. november 26-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok