Index Vakbarát Hírportál

Tálas Péter az Indexnek: Kína mindenképpen nyer a háborúval

2022. március 24., csütörtök 21:05 | aznap frissítve

Kárpátalján legfeljebb katonai célpontok lehetnek – véli Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet vezetője, aki a Kibeszélő Különkiadásában arról is beszélt, hogy a nyugati katonai segítségnyújtással az ukránok el tudják húzni a háborút. Akár addig is, amíg az ellenfél meggondolja magát.

Tálas Péter szerint Kárpátalja vonatkozásában a menekültkérdés lehet kulcskérdés, hiszen oda is sok menekült érkezik. 

Kína mindenképpen nyer a háborúval

A biztonságpolitikai szakember szerint ugyanakkor ez az a kérdés, amely alapvetően megváltoztathatja részben a kárpátaljai magyarokról alkotott ukrán képet, részben pedig a kárpátaljai magyarok Ukrajna-képét. 

A mostani migráció alapvetően fogja megváltoztatni a kelet-közép-európai társadalmak, politikusok és politikai vezetés migrációról és a menekültekről való felfogását 

– mondta Tálas Péter, aki Kína helyzetéről is beszélt. 

Kínának minden kimenetel kedvező. Kína jelenleg három feladatot vagy három típusú szerepet akar eljátszani: támogatni akarja Oroszországot, kritizálni is akarja Oroszországot, és békéltetőként is föl akar lépni. Nem döntött még, hogy melyik lesz. 

A Kibeszélő különkiadásából az is kiderül: 

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Tálas Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok