Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni

2022. március 26., szombat 12:26 | aznap frissítve

A magyar kormányfő a zalaegerszegi Lynx-harcjárműgyár épületének és elkészült moduljainak ünnepélyes átadóján tartott beszédet. Elmondása szerint a legfontosabb feladat ebben az évtizedben, hogy „egy Magyarországot megvédeni képes, a magyar érdekeknek érvényt szerezni tudó, Magyarországon, de ha kell, azon kívül is bármikor bevethető haderő álljon rendelkezésre”.

A magyar–német hadiipari együttműködés már korábban kezdődött, ami jó esélyt ad arra, hogy tartós legyen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Zalaegerszegen a Lynx-harcjárműgyár épületének és elkészült moduljainak ünnepélyes átadóján tartott beszédében.

A magyarok pontosan tudják, hogy az a legjobb háború, amelyet sikerül elkerülni

– fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette, „Bismarcktól tanultuk még a 19. század végén, hogy minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély a háborúra”. Véleménye szerint „a vaskancellárnak igaza volt: minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély, hogy belekeveredünk egy háborúba”.

Amikor hadsereget építünk, akkor persze készülünk a legrosszabbra, de valójában utat nyitunk a kedvező jövő számára is

– mondta Orbán Viktor, és kiemelte: már korábban azt mondta, hogy a biztonság lesz ebben az évtizedben a legfontosabb ágazat. A legfontosabb feladat pedig ebben az évtizedben, hogy „egy Magyarországot megvédeni képes, a magyar érdekeknek érvényt szerezni tudó, Magyarországon, de ha kell, azon kívül is bármikor bevethető haderő álljon rendelkezésre” – jelentette ki.

Közölte: Magyarországnak szüksége van arra a minden korábbit meghaladó technológiai színvonalra, amelyet részben „a szomszédságban a ZalaZONE, itt pedig ez a fegyvergyár szimbolizál”.

Kisimulhatnak a német–magyar kapcsolatok

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a német–magyar kapcsolatok „összevissza” állnak, de „abban reménykedünk, hogy most kisimulnak”. A politikai viszonyok bonyolultak, a gazdasági kapcsolatok azonban kiválóak, és most úgy látszik, hogy a politikai támogatás is meglesz a minél erőteljesebb gazdasági együttműködés mögé – mondta. Úgy látja, ez fontos Magyarországnak, nemcsak azért, mert Németország erős, hanem azért is, „mert a magyarok tudnak együttműködni a németekkel”.

A miniszterelnök szerint a most átadott gyár lett a magyar hadsereg új mércéje, mert „olyan jó katonák kellenek, mint amilyen jók az eszközeink”. Ez nagy feladat a következő tíz évben a mindenkori magyar kormány és Magyarország számára – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy „először az ember vásárol, aztán rájön arra, hogy jobb lenne, ha inkább gyártana”, és most ebben a fázisban vagyunk. Itt nem szeretnénk megállni, az lenne a jó, ha a fejlesztés, a tesztelés, a legjobb mérnökök és szakmunkások kiképzése is közösen valósulna meg a német barátainkkal – fogalmazott.

Németország fontos döntést hozott

Az elmúlt hónapokban Európa jövője szempontjából az egyik legfontosabb döntést hozta meg a német kormány az ukrán–orosz háború hatására. Nem lehetett könnyű döntés, hiszen ez Németország újrafelfegyverzéséről szól, de miután kitört a háború, és „világos, hogy Európa békéjét és biztonságát a németek nélkül nem lehet garantálni”, megtörtént a nagy változás, és a német hadiipar az egyik legfontosabb iparággá vált – magyarázta Orbán Viktor.

Közölte: ez az új realitás, ami „óriási lehetőséget kínál a számunkra”. Azonban a magyar–német együttműködés akkor kezdődött, amikor ez az iparág „még inkább egy megtűrt iparág volt”, és ez jó esélyt ad arra, hogy az együttműködés tartós legyen – mondta.

Jövő héten vasárnap meg nehogy otthon maradjanak!

– zárta szavait Orbán Viktor.

Három hónap múlva gördülnek ki az első harckocsik

Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke felidézte, hogy három és fél évvel ezelőtt tárgyaltak először a magyar kormánnyal. Az Orbán Viktorral folytatott megbeszéléseken leszögezték, hogy meg kell védeni népeinket, országainkat, és ehhez védelmi képességre van szükség, valamint nemzeti szuverenitásra.

Az együttműködés első célja egy beruházási program megvalósítása volt, ennek eredménye a Rheinmetall zalaegerszegi gyára, ahol „három hónap leforgása alatt megnyitjuk a világ legmodernebb katonai páncélos járművét készítő gyártósort”. Elsőként Lynx gyalogsági harcjárművek készülnek Zalaegerszegen – ismertette a német cég elnöke.

Úgy fogalmazott: a világ megváltozott az elmúlt három hétben, és arról a német kormánnyal is tárgyaltak, hogy „erre a beruházásra szükség van”. Armin Papperger hozzátette: más magyarországi programjaik között szerepel lőszergyár építése is, amivel szintén haladnak, „mert sokkal több lőszerre, robbanószerre van szükség”.

Az MTI beszámolója szerint a zalaegerszegi harcjárműgyár műszaki átadásán jelen volt mások mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka is.

Elkészült a tesztpálya is

Orbán Viktor miniszterelnök Zalaegerszegen átadta a ZalaZONE Járműipari Tesztpályát is. Az átadón elmondta: ez most egy más időszak, most nyugalom, tapasztalat és megfontoltság kell, ezen „nemcsak a békénk és a biztonságunk múlik”, hanem a jövőbeli tervezés is.

Emellett jó gazdaságpolitika kell, amely nyitva hagyja a lehetőségét annak, hogy a tesztpályához hasonló beruházások legyenek még a nehéz időszakokban is Magyarországon – tette hozzá a miniszterelnök.

Ha nincsenek ilyen nagy fejlesztések a nehéz időkben, akkor hiába jönnek el a jó idők, nincs előkészítve annak a lehetősége, hogy a jó időket kihasználjuk

– hangsúlyozta a kormányfő.

(Borítókép: Orbán Viktor, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán (Fidesz–KDNP) polgármester és Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke a zalaegerszegi Lynx-harcjárműgyár épületének és elkészült moduljainak ünnepélyes átadóján a zalaegerszegi ZalaZONE Ipari Park Rheinmetall gyárépületében 2022. március 26-án. Fotó:  Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Rovatok