Index Vakbarát Hírportál

Szász János: Nem bocsátom meg a házkutatást!

2022. március 28., hétfő 08:57 | aznap frissítve

Szász János továbbra sem felejti el és bocsátja meg az egy évvel ezelőtti házkutatást. A kiváló és érdemes művész Stockholmban otthon érzi magát, ahol Magyarországgal ellentétben megbecsülik őt.

Több mint egy év telt el azóta, hogy a rendőrség házkutatást tartott Szász Jánosnál. Lefoglalták a családtagok számítógépeit és telefonjait, sőt még a gyerekek online tanulásához használt gépeit is. Akkor megtiltották a kiváló és érdemes művésznek, hogy bármit is mondjon a történtekről, ám később elárulta, hogy a házkutatás és az, hogy eljött a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől (SZFE), szorosan összefügg egymással.

Azt követően tartottak házkutatást a rendőrök, hogy Szász János jogi vitába keveredett a bangladesi ikrekről készített filmnyersanyag miatt. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány, a bangladesi plasztikai és helyreállító sebészeti missziók létrehozója szerint a jogi konfliktus a filmnyersanyaggal való visszaélés miatt volt.

Az alapítvány hozzátette, hogy Szász János nem dolgozott éveken keresztül a magyar orvosok által szétválasztott ikerpár történetén.

Csak a bangladesi szakasz előtt pár hónappal kértük fel az orvosi dokumentáció készítésére, amelyet a megállapodások ellenére nem adott át a műtétért felelős alapítványunknak, és vele kötött titoktartási vállalását semmibe vette

– közölte a Cselekvés Alapítvány, hozzátéve, hogy Fuchs Richárd 2010 óta követi az alapítvány munkáját, és ő dokumentálta az alapítvány munkáját, ám betegsége miatt nem tudott Bangladesbe menni a négy szakaszból álló műtétsorozat ezen szakaszára, és helyette érkezett Szász János.

A dokumentumfilm a fejüknél összenőtt sziámi ikerpárról végül elkészült, Fuchs Richárd Bangarians című alkotását február 10-én mutatták be, és a műtétsorozat magyarországi szakaszáról szól.

Ami akkor történt, az nem megbocsátható

Szász János fél évvel a történtek után, 2021 szeptemberében azt mondta, hogy sosem felejti el azt a képet, amikor pisztollyal felmentek a gyermekeihez a háta mögött megbeszélni, hogy az édesapjuk hol tartja az eszközeit.

A kép még most is élénken él a művészben, aki több mint egy évvel a történtek után adott interjút a Blikknek.

Ami akkor történt, az nem elfelejthető, nem megbocsátható. Most már a napnál is világosabb, ki állt emögött, honnan indult ez az egész

– mondta Szász János, aki arról is beszélt, hogy Csókay András, a bangladesi sziámi ikreket bravúros műtéttel szétválasztó orvoscsoport vezetője igaz ember, ő az ikrek igazi megmentője az idegsebész csapatával együtt, és a mai napig jóban vannak.

Lerohanták, lerombolták az SZFE-t

Szász János állítása szerint az elmúlt egy évben is többször elmondták Csókay Andrással az ő verziójukat a történtekről, Szász János pert is indított, egy félrevezetett újságnak pedig helyreigazítást is kellett közölnie.

A történteket a művész és a családja is traumaként élte meg, és bár sosem felejtik, maguk mögött hagyják. Szász Jánosnak egy évig nem volt munkája, január óta viszont Svédországban él, és a Királyi Színházban rendezi Gorkij Éjjeli menedékhely című darabját, amely egyúttal színházi demonstráció is az Ukrajnában történtek ellen, valamint az ellen, amit Magyarországon a kultúrával művelnek.

Stockholmban otthon érzem magam, rendkívüliek a munkakörülmények, életem legnagyobb kihívása ez a rendezés. Ez a felkérés is csak megerősít abban, hogy külföldön szükség van rám, a munkámra, míg otthon, a saját hazámban nem kapok lehetőséget

– mondja Szász János, hozzátéve, hogy 23 évig tanított az SZFE-n, amelyet aztán hirtelen átszerveztek, pontosabban lerohantak és leromboltak, és összekeverve a tanítást a politikával, hazug és igazságtalan vádak érték az intézményt és az ott dolgozókat.

Bár a művész maradhatott volna díszpintynek, nem tette meg, pedig örömmel tanított volna, miközben egyetemi tanárként alig keresett többet 250 ezer forintnál.

Azok, akik elorozták az egyetem irányítását, alig, vagy sosem tanítottak, többségük hataloméhes, dilettáns

– mondja Szász János, aki elárulta azt is, hogy bár most Svédországban tartózkodik, a családjával az Egyesült Államokban kezd új életet, mivel oda hívják, ráadásul nyolc éven keresztül a Harvard Egyetemen is tanított.

(Borítókép: Szász János 2020. szeptember 4-én. Fotó: Isza Ferenc / Index)

Rovatok