Index Vakbarát Hírportál

Nagyon szoros lesz a választás a Závecz kutatása szerint

2022. március 29., kedd 12:38

A budapestiek több mint fele azt akarja, hogy a jelenlegi ellenzék alakítson kormányt, a vidéki városokban és a falvakban viszont jóval kevesebben gondolják így.

Csupán pár százalékpontos a különbség a jelenlegi kormány maradását kívánók és a változást támogatók között. Az Orbán-kormány a nők és a középkorúak körében tudja a legnagyobb előnyt felmutatni.

A vizsgálat szerint a jelenlegi kormánypolitika egyes elemei az ellenzéki szavazók számára is szimpatikusak.

A válaszadók 45 százaléka azt szeretné, ha az április 3-ai választás után a Fidesz maradhatna továbbra is kormányon, 42 százalék inkább az ellenzéket látná szívesen vezető pozícióban. A kutatás készítői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a három százalékpontos különbség éppen a hibahatárnak felel meg. Erre a feltett kérdésre 13 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Figyelemre méltó, hogy az ellenzéki pártok közös listáját támogatók 6 százaléka az, aki nem tudja, mi lenne a jobb, ha menne vagy ha maradna a jelenlegi kormány,

3 százalék pedig úgy támogatja a hatpárti összefogást, hogy a kormányzást továbbra is a Fideszre bízná,

vagyis úgy látszik, csak megerősítené az ellenzéket voksával, de nem szeretné, ha hatalomra jutna.

A férfiak 46 százaléka változáspárti, 43 százalékuk nem. A nők 46 százaléka nem változtatna kormányt, 38 százalékuk viszont igen. A 40 évnél idősebbek szintén a kormány maradását preferálnák, a fiatalabbak ellenben inkább kormányváltást szeretnének.

Az alapfokú végzettségűek 45-45 százaléka maradás-, illetve változáspárti. A középfokú végzettségűek 49 százaléka inkább megtartaná a Fidesz-kormányt, 38 százalékuk viszont lecserélné. Az egyetemet, főiskolát végzettek táborában kis többsége van a kormányváltás híveinek (17 százalékuk nem tudott választani a két tömb között) – egyebek mellett ez szerepel a Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatásában, melyet a 24.hu ismertetett.

A budapestiek több mint fele (51 százaléka) azt akarja, hogy a jelenlegi ellenzék alakítson kormányt, a vidéki városokban viszont csak 41, a falvakban pedig 38 százalék válaszolt így.

A fővárosiaknak csupán 37 százaléka bizakodik abban, hogy marad az Orbán-kormány, a vidéki városokban 46, a községekben 48 százalék akarja ezt.

Vasárnap országgyűlési választások lesznek Magyarországon, az erről szóló híreinket itt találja.

(Borítókép:  Huszti István / Index)

Rovatok