Index Vakbarát Hírportál

Nyilatkozatháború: egymásnak feszült az ukrán és a magyar külügyminiszter

2022. március 30., szerda 16:21

Egyre nagyobb hullámokat vet a magyar kormánynak az az állítása, miszerint egyeztetések folynak Ukrajna és a magyar ellenzék között. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a cél a vasárnapi magyar választások befolyásolása. Az ukrán külügyminiszter határozottan tagadta kollégája állítását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még kedden tette közzé, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy Twitter-bejegyzésben üzent Ukrajna elnökének, világossá téve, hogy „megegyeztek”.

Megegyeztek abban, hogy ha Magyarországon a baloldal kormányozna, akkor azonnal megszavaznák a földgáz- és kőolajszállításra vonatkozó szankciókat, valamint azonnal megkezdenék a fegyverszállításokat is Ukrajnába

– írta a külügyminiszter, hozzátéve: a Twitter-üzenet világosan alátámasztja az összes eddigi információt, amely szerint a magyar ellenzék és Ukrajna megegyezett. Szijjártó Péter szerint ha ezt a megegyezést végrehajtják, ha megkezdik a fegyverszállítást Ukrajnába, és megszavazzák a földgáz- és kőolajszállításra vonatkozó szankciókat, annak azonnali és rendkívül súlyos következményei lesznek Magyarországra nézve is. A magyar kormány korábban többször határozottan kinyilvánította, hogy nem enged át sem katonai csapatokat, sem fegyvereket az országon.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő esti interjújában azt mondta: ha bevonódik Magyarország az orosz–ukrán háborúba, azzal nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

Az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter cáfolta Szijjártó Péter állításait, miszerint ha az ellenzék nyerne a vasárnapi választáson, azonnal megkezdenék a fegyverszállításokat Ukrajnába. 

Ma kiderült, hogy a magyar külügyminiszter államtitkokat szolgáltatott ki Putyin hekkereinek. Hogy erről a figyelmet elterelje, egy nem létező Twitter-bejegyzésre hivatkozva hazudozik. Az Orbán-kormány kockára teszi, mi garantáljuk Magyarország biztonságát

– fogalmazott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Magyar Nemzet: Márki-Zay Péter felvette a kapcsolatot az ukrán elnökkel

Szerda reggel a Magyar Nemzetben jelent meg egy cikk, amely nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Márki-Zay Péter stábja felvette a kapcsolatot Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A lap azt írta: a magyar diplomácia vezetőjének állásfoglalása után Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felhívta Ukrajna budapesti nagykövetét, Ljubov Nepopot, és arról érdeklődött, „miként lehetne elősegíteni a baloldali ellenzék választási győzelmét”.

A Magyar Nemzetben megjelent írásra reagált az ukrán nagykövetség is; közösségi oldalukon azt írták,

Ukrajna eddig sem avatkozott és ezután sem fog beleavatkozni Magyarország belügyeibe. A Magyar Nemzet ilyen jellegű kiadványokkal próbál minket bevonni a belső harcba, de mi nem hagyjuk provokálni magunkat. Javasoljuk, hogy a kiadó hagyjon fel az ukránellenes pánikkeltéssel, Magyarország ellenségeit máshol kell keresni. 

Szijjártó Péter külügyminiszter a szerdai kormányülés után Facebook-oldalán tett nyilatkozatában megerősítette, hogy folyamatos az egyeztetés a baloldal és az ukrán kormány képviselői között a magyar választás befolyásolásával.

A magyar baloldal ígéretet tett arra, hogy ha kormányra kerülnek, akkor azonnal döntenének a fegyverek szállításáról Ukrajnába, és azonnal megszavaznák az Európába, azon belül Magyarországra irányuló kőolaj- és földgázszállítások szankcióját

– mondta Szijjártó Péter szerda délelőtti Facebook-videójában.

Kuleba: Szijjártó miniszter úr kész ostobaságok kitalálására

Nem sokkal később Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is válaszolt Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének Facebook-oldalán. Bejegyzésében azt írta, 

Magyarország ukrajnai hozzáállásával ellentétben mi soha nem avatkoztunk bele Magyarország belügyeibe, különösen a választásokat megelőző napokban. Sajnálatos, hogy a választások előtti rövid távú haszon érdekében Szijjártó miniszter úr kész ostobaságok kitalálására, ezzel tönkretéve a kettőnk között hosszú távon létrejött kapcsolatot. Ha a Lavrov-rend fontosabb számára, mint a velem való kapcsolat, akkor célszerű lenne ezt nyíltan közölni

– vélekedett az ukrán külügyminiszter.

Feljelentéssel reagált Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán reagált Szijjártó Péter nyilatkozatára. A dunaújvárosi rendőrség előtt állva a miniszterelnök-jelölt videóban így fogalmazott: „most be fogok menni ebbe az épületbe, és feljelentést fogok tenni Szijjártó Péter hazugságainak ügyében”. Meglátása szerint rémhírterjesztés és rémületkeltés, és a magyar választások befolyásolására alkalmas hazugság, ahogyan a külügyminiszter nyilatkozott.

Az igazság az, hogy még csak nem is tárgyaltunk Zelenszkij elnökkel. Jóllehet én nagyon-nagyon boldog lennék, hogyha egyszer majd összejön ez a tárgyalás

mondta a politikus.

Vasárnap országgyűlési választások lesznek Magyarországon, az erről szóló híreinket itt találja. Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szerdai percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.

(Borítókép: Dimitro Kuleba és Szijjártó Péter. Fotó:  Lev Radin / Pacific Press / LightRocket / Getty Images / Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok