Index Vakbarát Hírportál

A vízóraaknák és pincék fogságába esett békákra hívja fel a figyelmet az MME

2022. március 30., szerda 16:03

A vízóraaknák és pincék fogságába került békák, köztük kiemelten a varangyok mentésére hívja fel a figyelmet MTI-nek elküldött közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A településeken is előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka) vagy akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is csapdába kerülhetnek, majd éhen halhatnak a vízóraaknába pottyanva, pincébe tévedve – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Kiemelik: önmagában az állatok pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak ugyanis vízre van szükségük a szaporodáshoz, a peterakáshoz, az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

A természetvédők szerint kis odafigyeléssel sok ezer szárazföldi életmódot folytató békán lehet segíteni. Azt tanácsolják, hogy a bajba jutott állatokat a kertben engedjük el a vízóraaknából, pincéből kiemelve (akár puszta kézzel is megtehetjük), illetve márciustól szeptemberig havonta ellenőrizzük ezeket a „békacsapdákat”.

Az állatok pusztulása ezek mellett azért is probléma, mert a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok jelentős szerepet töltenek be a biológiai védekezésben.

A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont

– hangsúlyozzák a természetvédők.

A különböző békafajok beazonosítását segíti az MME ingyenesen letölthető kétéltű- és hüllőhatározó okostelefonos applikációja, amely a https://www.mme.hu/keteltu-es-hullohatarozo-mobiltelefonos-alkalmazas honlapról tölthető le.

Rovatok