Index Vakbarát Hírportál

Nem rendelkezett megfelelő képesítéssel a Ráday utcában kigyulladt kollégium tűzvédelmi felelőse

2022. április 1., péntek 05:46

Még 2019 januárjában gyulladt ki a Károli Gáspár Református Egyetem egyik kollégiuma a főváros IX. kerületében lévő Ráday utcában. A tűzben akkor egy férfi életét vesztette.

A vád szerint az épületben gyújtogató fiatalok időtöltésből gyújtották fel a matracot, az ügyészség korábban börtönbüntetést indítványozott velük szemben.

A tűzben életét vesztő férfi családját képviselő ügyvéd nemrég összegezte a héten tartott újabb tárgyaláson elhangzottakat.

Dr. Gál András elmondta, hogy a három évvel ezelőtt leégett kollégiumban nem szólt a tűzjelző berendezés, míg a tűzvédelmi felelős nem rendelkezett kellő képesítéssel, így a feladat elvégzésével egy külsős cég lett megbízva.

Viszont a családi vállalkozás által felkért szakember tavaly meghalt, így őt már nem lehet kikérdezni arról, hogy milyen hiányosságokat vagy problémákat tapasztalt

– fogalmazott az ügyvéd a Blikknek, megjegyezve, hogy a kollégium megépültekor még nem volt kötelező a tűzjelző berendezés a használatbavételi engedélyhez, ezt azóta viszont már jogszabály írja elő.

Éppen ezért a tárgyaláson a bíró is azt mondta, hogy a matracot felgyújtó fiatalok felelősek az épület leégéséhez vezető és egy ember halálát követelő tűzesetért, de olyan dologért nem kaphatnak büntetést, amiért nem csak ők tehetők felelőssé

– tette hozzá a Blikknek nyilatkozva dr. Gál András, aki szerint ugyan a szakértői vélemény nem teljesen precíz, mégis egyértelmű, hogy ha minden tűzvédelmi előírást betartanak, akkor a tűz nem terjed tovább az épületre. 

Rovatok