Index Vakbarát Hírportál

Harminc ember ellen emeltek vádat a végzetes érdi tömegverekedés miatt

2022. április 2., szombat 11:03

Két család tagjai estek egymásnak 2020 nyarán egy érdi benzinkútnál. Egy ember meghalt, többen megsérültek. A Pest megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, haminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést.

Egy enyingi, valamint egy érdi család tagjai között fajult erőszakossá a vita egy érdi benzinkútnál, ahová mindkét fél ütlegekkel, botokkal, ásókkal, vascsövekkel, késekkel megpakolt csomagtartójú autókkal érkezett. Az összecsapás kódolva volt, elég volt egy eldobott tárgy az egyik kocsi felé, majd az egyik jármű vezetője szándékosan elütött valakit. A motorháztetőre repülő férfi látványára mindkét csapat megindult egymás felé. Kirángatták a sofőrt, miközben a többiek válogatás nélkül estek egymásnak és egymás autóinak, írta meg a Police.hu.

A verekedés négy percig tartott, majd a résztvevők nagy része elmenekült a helyszínről. Az összecsapásban egy ember meghalt, többen különböző fokú sérülésekkel kórházba kerültek.

Másnap reggelre 13 elkövetőt azonosítottak, tizenkettőt felfegyverkezve elkövetett garázdasággal, egy 35 éves férfit pedig emberölés bűntettével gyanúsítottak. A nyomozás előrehaladtával újabb és újabb gyanúsítottal bővítették a kört, a vége 30 lett.

Hat embert gyanúsítanak élet elleni bűncselekménnyel

Élet elleni bűncselekmény elkövetésével hat férfit gyanúsítanak. L. Rómeó – a gyanú szerint – több embert is megtámadott. Szúrásaival egy 50 éves férfi halálát, két férfinek életveszélyes, egynek maradandó, illetve egy ötödik férfinek könnyű sérüléseket okozott – emberölés bűntette, valamint minősítő körülményekkel súlyosított, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete a vele közölt gyanúsítás.

Öt, az R. családhoz tartozó férfit emberölés bűntettének kísérletével, illetve több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

Tizenkilenc férfi, valamint két fiatalkorú fiú ellen csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, további két férfi, valamint egy nő ellen kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt nyomozás. Tíz elkövető gyanúsítása közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettével is kiegészült.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Rovatok