Index Vakbarát Hírportál

A közvéleménykutatók többsége benézte a választási eredményeket

2022. április 4., hétfő 00:00 | aznap frissítve

A mérések alapján a valósnál lényegesebben szorosabb küzdelemre számítottak.

A nagy közvélemény-kutató cégek utolsó kutatási számait is felülírta az április 3-i választási végeredmény. Abban ugyan nem tévedtek, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség szerzi meg a mandátumok többségét, azonban míg az ellenzéki összefogás listájának támogatottságát felül-, addig a kormányoldalét alulbecsülték.

Amint arról korábban írtunk, a pártokat, pártkoalíciókat az országos listás támogatottságuk alapján mérték. Ezen felül csak három kutató vállalkozott az egyéni választókerületi eredmények figyelembevételével a mandátumszámok megbecsülésére.

A nem hivatalos végeredmény szerint 

választói támogatás érkezett. Az egyéni körzetekkel együtt a 199 mandátum kiosztása így alakult:

Mindezek tükrében érdemes áttekinteni, hogy ki nyerte meg ebben a tekintetben a közvélemény-kutatási versenyt.

Társadalomkutató számadata közelítette meg leginkább a győztes pártszövetség valós támogatottságát. Mérésük szerint a biztos szavazók körében a kormányoldali pártszövetség a szavazatok 52 százalékát tudhatja maga mögött. Az ellenzéki összefogást azonban meglehetősen felülbecsülték, úgy látták, akár a voksok 41 százalékát is megszerezhetik. Nem így történt. A mandátumszám szerinti képviselői helyeket illetően a Fidesz–KDNP-nek 123, az ellenzéki összefogásnak 69, a Mi Hazánknak pedig hat mandátumot valószínűsítettek.

A Závecz Research a választáson részvételét jelző lakosság körében a Fidesz–KDNP részére ötven, az Egységben Magyarországért szövetségnek pedig 46 százalékos támogatottságot mért.

Hann Endre közlése alapján a Medián a pártok támogatottságát mérő legutolsó kutatási eredménye szerint a választani tudók 49 százaléka támogatja a Fideszt, míg 41 százalék az ellenzéket. Kutatásuk abban tévedett, hogy egyetlen kis párt sem jut be a parlamentbe. A Mi Hazánknak sikerült. A mandátumbecslést illetően a kormánypártoknak 121, az ellenzéki összefogásnak pedig összesen 77 képviselői helyet jósoltak, és még egy nemzetiségi mandátumot is jeleztek.

Az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára – ez volt a Nézőpont Intézet március 16. és 21. közötti mintavételéből kikövetkeztetett eredmény. A Mi Hazánknak csupán két százalékot mértek, és úgy látták, náluk még a Kutyapártot is többen támogatják (három százalék). A parlamenti mandátumokat illetően 119–79 arányú Fidesz–KDNP-többséget jeleztek előre. 

Szerintük szoros

A Republikon Intézet nagyon szoros választási versenyre számított. Azt mérte, hogy a két tábor közötti különbség hibahatáron belül mozog. A pártválasztók körében 49 százalékot mért a Fidesz–KDNP-szövetségnek és 46 százalékot az Egységben Magyarországért közös listájának.

A lehető legszorosabban alakul majd a vasárnapi választás – legalábbis ezt mutatta ki a Publicus Intézet felmérése. A Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért listája is a biztos szavazó pártválasztók 47 százalékénak voksára számíthat az ő kutatásuk szerint. Az esetleges különbséget hibahatáron belülre jósolták, a Mi Hazánk listáját azonban eléggé alulmérték (három százalékra). Toroczkai László pártja valójában 6,15 százalékos listás eredménnyel hét képviselői helyhez jutott.

(Borítókép: Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője tart előadást a Republikon Intézet által szervezett, Pártok félidőben című konferencián az A38 Hajón 2012. április 12-én. Fotó: Beliczay László / MTI)

Rovatok