Index Vakbarát Hírportál

A Kúria is nemet mondott az elégetett erdélyi szavazatok ügyének vizsgálatára

2022. április 10., vasárnap 15:36

A Nemzeti Választási Bizottság után a Kúria is elutasította, hogy kivizsgálják az elégetett erdélyi szavazólapok ügyét.

A Kúria végzése szerint a Momentum által benyújtott felülvizsgálati kérelem megalapozatlan, azaz helybenhagyják a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) arra vonatkozó határozatát.

A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs

– szerepel a Kúria hivatalos honlapjára feltöltött végzésben, ami azt jelenti, hogy nem vizsgálják tovább a Marosvásárhely környéki Jedden félig elégve megtalált elégetett szavazólapok ügyét.

A Kúria a döntést azzal indokolta – amiben egyetértenek az NVB határozatával –, hogy a vizsgálati kérelem megalapozatlan, nincs további lehetőség a levélszavazat tisztaságának ellenőrzésére, mert erre nincs hatáskörük.

Mint állítják, a válaszboríték külképviseleti választási irodához eljuttatása földrajzilag Magyarország területén kívül, így választójogi szempontból a választási eljárásról szóló törvény hatályán kívül történt.

Azaz a levélszavazás tisztaságának ellenőrzésére és a szabályok betartatására már csak országhatáron belül van lehetőségük.

A kifogástevők által rendelkezésre bocsátott fenti bizonyítékok alapján nem állapítható meg a videófelvételeken látható lapok eredetisége, érvényessége, mennyisége, és – a Kérelmező állításával ellentétben – nem állapítható meg az sem, hogy a szavazólapokat, a válaszborítékokat ki(k), milyen módon és milyen tartalommal kívánta (kívánták) eljuttatni a külképviseleti választási irodába

– szerepel szintén a felülvizsgálati kérelem elutasításának indoklásában.

Első körben az NVB mondott nemet

Az Átlátszó számolt be arról március végén, hogy mintegy 25-30 kitöltött szavazólapot találtak a Maros megyei Jedd község mellett, építési törmelék között. A lap szerint ellenzéki szavazatokról van szó, egyes szavazólapokat meg is gyújtottak, de azonosító nyilatkozatokat nem találtak. Az ügyben a Társaság a Szabadságjogokért feljelentést tett a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szintén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Az NVB-hez Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő fordult kifogással: azt kérte, hogy az NVB semmisítse meg a levélszavazás eljárását, és ismételtesse meg a szavazást.

Az NVB 9:4 arányban végül úgy döntött, elutasítja a kifogást. Határozatában a testület arra hivatkozott, hogy a választási eljárási törvény Magyarország területére terjed ki, így az NVB hatáskör hiányában nem vizsgálhatja ismeretlenek Románia területén kifejtett tevékenységét.

Hadházy Ákos kiborult

Hadházy Ákos a Kúria friss határozatát sem hagyta szó nélkül, többek között annyival kommentálta a döntést, hogy „azt hiszem, ezt nyugodtan lehet alkotmányos válságnak hívni. (...) Márpedig nem két szavazás volt Magyarországon egy hete, csak egy! Ha a szavazás egy részének tisztasága kérdéses, akkor az egésszel ugyanez a helyzet.”

Hadházy Ákos a Kúria indokolásából kiemelte és különösen cinikusnak minősítette a következő mondatot:

a Kúria követendő határozatai szerint a választási eljárás sommás jellege és a választási eljárásról szóló törvényben a bírósági jogorvoslatra előírt rövid határidők kizárják a bizonyítási eljárás lefolytatásának és ennek keretében hiánypótlási felhívás kibocsátásának a lehetőségét a vitás hatásköri kérdések elbírálása esetén is.

Hadházy Ákos szerint ezzel a Kúria, mint írja, végleg viccet csinál önmagából, a választási bizottságból, az egész választásból, az állítólagos demokráciából és Magyarországból is.

(Borítókép: A Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria épülete az V. kerület, Markó utca 16. szám alatt. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok