Index Vakbarát Hírportál

Felütötte a fejét a madárinfluenza

2022. április 14., csütörtök 14:44

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént.

A Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa településen található, mintegy 3500 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban – közölte a honlapján.

Az állategészségügyi szakemberek az állomány felszámolását már a gyanú alapján megtették. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontaktgazdaságokat és a három kilométeres körzetben található állományokat is felszámolják.

A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a tíz kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

Az esetről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat.

A Nébih ismét nyomatékosan felhívja a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében – írja az MTI. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása, míg hazánk magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti vizsgálatok is.

Rovatok