Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter válaszolt Lázár János meghívására

2022. április 21., csütörtök 14:16

Szerda délután hivatalos közösségi oldalán hívta személyes munkamegbeszélésre Lázár János Márki-Zay Pétert, mint a választókerület legnagyobb településének polgármesterét. Hódmezővásárhely polgármestere a sajtón keresztül reagált a meghívásra.

Jó ötletnek tartja a találkozót, amelyre Lázár János meghívta, és hajlandó időpontot egyeztetni – nyilatkozta Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestere az ATV Híradónak, reagálva kollégája meghívására.

Ugyanakkor a hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje furcsállja, hogy a Lázár János által hangsúlyosan nem nyilvános munkamegbeszélésnek nevezett találkozóra személyesen egyelőre nem kapott meghívót. 

Márki-Zay Péter állítása szerint Lázár Jánosnak megvan az ő telefonszáma, de a fideszes politikustól személyes megkeresés egyelőre ennek ellenére sem érkezett.

Én telefonon kerestem, és gratuláltam neki, miután joggal kérték rajtam számon, hogy miért nem tettem még meg. Úgyhogy ő is el tud engem érni telefonon, nagyon szívesen fogok vele egyeztetni időpontot, ahogy az elmúlt négy évben is mindig készen álltam erre

– tette hozzá Márki-Zay Péter a híradó kérdésére.

Folytassuk másképp!

– írta szerdán közösségi oldalán Lázár János, aki az április 3-i országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP színeiben egyéni mandátumot nyert Márki-Zay Péterrel szemben Csongrád-Csanád 4-es számú választókerületében.

Hiszek abban, hogy a választás győztesének nem pusztán joga, hanem felelőssége is a béke és a konszolidáció érdekében cselekednie. Hódmezővásárhelynek többévnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert. Kezdjünk új korszakot!

– fogalmazott Lázár János a közösségi oldalán.

A két politikusnak meglehetősen puskaporos volt a viszonya az elmúlt években, kettőjük párharcát azonban most eldöntötte az április 3-i választás. Lázár János 28 753 szavazattal (51,77 százalékkal) nyert Csongrád-Csanád 4-es számú választókerületében, Márki-Zay Péter az ellenzéki összefogás jelöltjeként 22 328 szavazatot (40,20 százalék) kapott.

Lázár János, akinek leendő kormányzati szerepe egyre gyakoribb beszédtéma a napokban, már a választás éjszakáján kijelentette, hogy új korszak kezdődik Hódmezővásárhelyen. A polgárháborúnak ma este vége lett, ugyanis a háborút megnyertük – jelentette ki az egykori miniszter

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok