Index Vakbarát Hírportál

A listáról parlamentbe jutó Gy. Németh Erzsébet elmondta, hogy mi a titka

2022. április 22., péntek 10:34

A főpolgármester-helyettesi széket képviselői mandátumra cserélő Gy. Németh Erzsébet a Népszavának adott interjúban arról beszélt: ellenzéki győzelemre készültek, és arra, hogy megfelelő képviselete legyen a fővárosnak, illetve az önkormányzatoknak a parlamentben. A DK-s politikus szerint ezt azonban most nehezített pályán kell befutni, a munka hatékonysága korlátozottabb lesz.

A fővárosban megüresedő helyével kapcsolatban Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a DK kiváló jelöltet fog a helyére állítani, akinek a munkáját minden eszközzel segíteni kívánja.

Nem tartok attól, hogy az eddig hozzám tartozó területek mostoha sorsra jutnak. Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a parlamenti ciklusban legyen valaki, aki hitelesen és érthetően el tudja magyarázni a nyilvánosság előtt, hogy miért zsákutca az orbáni önkormányzati politika

– fejtette ki a DK-s politikus a Népszavának.

A kérdésre, hogy ki lesz az utódja a főpolgármester-helyettesi székben Karácsony Gergely mellett, azt mondta: erről a DK elnökségében kell dönteni, de „talpraesett ember lesz a jelölt”.

A Népszava azt is megkérdezte Gy. Németh Erzsébettől, hogy mi a titka, hiszen mindenféle választáson – parlamenti, polgármesteri, főpolgármesteri, ellenzéki előválasztás – indult már, de egyiken sem sikerült győzni, mégis töretlenül ível felfelé a politikai karrierje.

Megtévesztő ebből kiindulni, mindig más volt a helyzet, a peremfeltételek. Tisztességesen kell élni és dolgozni, hogy érdemes legyen egy-egy listára felkerülni

– válaszolta a DK-s politikus.

(Borítókép: Gy. Németh Erzsébet. Fotó:  Kovács Attila / MTI)

Rovatok