Index Vakbarát Hírportál

Több embert letartóztattak a két minisztériumot is érintő vesztegetési ügyben

2022. április 22., péntek 17:45

A Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársukat vették őrizetbe, és egy Miniszterelnökségen dolgozó osztályvezető is érintett a vesztegetési ügyben.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu portálnak azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítványnak megfelelően öt embernek rendelte el az egy hónapos letartóztatását, egy személy pedig bűnügyi felügyeletbe került.

A bűnügyi felügyeletbe került gyanúsított tudomásul vette a végzést, a többiek viszont fellebbeztek ellene. A megalapozott gyanú lényege szerint

az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott – és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint. 

A Pénzügyminisztérium korábban azt közölte, hogy három pályázatkezelő munkatársukat vették őrizetbe. Gulyás Gergely miniszter pedig a csütörtöki kormányinfón említette, hogy egy Miniszterelnökségen dolgozó osztályvezető is érintett az ügyben.

Rovatok