Index Vakbarát Hírportál

Bayer Zsolt nekiment Csókay Andrásnak a sziámi ikrekről szóló film miatt

2022. április 25., hétfő 09:33

„Szász szónak is egy a vége” címmel két cikket írt Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben. Írásában erős kritikát fogalmazott meg Csókay Andrással szemben, aki szerinte a saját szereplési vágya miatt lejáratja a sziámi ikrek szétválasztásának sikertörténetét. Az orvos viszontválasszal reagált a publicista cikkeire.

A vita amiatt alakult ki, hogy Szász János rendező filmet forgatott a sziámi ikrek szétválasztásáról, ezzel kapcsolatban azonban konfliktusba keveredett a Csókay András mellett a műtéten dolgozó Pataki Gergellyel. Ez volt az a film is, amely miatt tavaly házkutatást tartottak a rendezőnél. 

Szász János ezzel kapcsolatban március végén azt mondta az Indexnek:

Sajnos sok minden megjelent a műtétről szóló dokumentumfilmmel kapcsolatban, amelyre eredetileg felkértek, majd a szégyenletes események miatt sosem készült el, nagy kár, hogy a nézők soha nem láthatják az eredeti dokumentum felvételeit, ahogy Csókay főorvos és zseniális csapata világraszóló szenzációs műtétet hajt végre.

Az interjúban azt is megemlítette, hogy Csókay Andrással mai napig jóban vannak, mély barátság alakult ki köztük, „pedig teljesen más kultúrkörből érkeztünk, politikailag is más nézeteink vannak”.

Pataki Gergely két héttel ezelőtt szintén írt a filmről egy, az Indexen megjelent véleménycikkben. Ebben úgy fogalmazott:

Minden törekvés, híresztelés, amely a műtétek sikerét próbálja beárnyékolni, s amely a magyar–bangladesi baráti viszonyt törekszik rombolni, nyilvánvalóan árt a két nép, a két kultúra közötti párbeszédnek és a megértésnek. Vajon akad olyan szereplő, aki a politikai és gazdasági kapcsolatok kibontakozásának megakadályozásában lenne érdekelt?

A film ügye műbalhé, amely elfedte a magyar sikert

Ebben az ügyben írt cikket a hétvégén Bayer Zsolt. Ezek közül az elsőben ő is azt írta, hogy szerinte valakik le akarják járatni „a magyar csapat önzetlen és kreatív tudományos teljesítményét”, amit nem szabad hagyni. 

De leginkább nem lenne szabad állandóan és szemforgató módon Jézus Krisztusra hivatkozva ezt tenni. És hazudozni. […] A valóság ugyanis az, hogy a Jézus Krisztusra hivatkozó orvos próbálja meg állandóan lejáratni a kollégáját, illeti erős jelzőkkel, és hazudik állandóan, igazi farizeusként

– ezt írta a publicista Csókay Andrásról, majd azzal folytatta, hogy szerinte a film ügye olyan „műbalhé”, amely elfedte a magyar sikert.

Bayer Zsolt azt is sérelmezte, hogy műtét kezdetekor Csókay megosztott egy felhívást, amelyben azt kérte, hogy az emberek imádkozzanak az operáció sikeréért – holott az orvosi csapat azt szorgalmazta, hogy csak a műtét után számoljanak be az eseményekről.

Csókay érvelése szerint ez »imafelhívás« volt, ami korlátlan híradásra és nyilatkozattételre jogosítja fel őt az üggyel kapcsolatban

– írta a publicista.

Bayer szerint Szász Jánosnak nincs keresnivalója az orvoscsapatban

Ez után azzal folytatta: „És vajon ki volt az, aki szintén ott állt, annál a műtőasztalnál? Ki volt az, aki egy baráti ajánlás nyomán örömmel jelentkezett önkéntesnek, hogy megörökítse az ikrek szétválasztásának történetét, és egy baráti ajánlás nyomán el is nyerte az orvosok bizalmát? Ki volt az, akinek meg se nézték az önéletrajzát, az előéletét, csak szeretettel befogadták a csapatba? Segítek: Szász János filmrendező volt ez az ember, akinek pont annyi keresnivalója van egy normális értékrendű magyar orvos- és egészségügyi csapatban, mint ekének a bálteremben”.

A publicista szerint a rendező korábban „tanúk előtt elfogadta”, hogy csak Pataki Gergely alapítványának jóváhagyásával készít filmet a műtétről, később azonban nem írta alá az erre vonatkozó szerződést és a filmanyagot sem adta át. Ebből lett aztán a jogi vita Szász János és Pataki Gergely közt, a házkutatást pedig Bayer szerint az eredményezte, hogy 

2020 nyarán Szász János fia közzétett egy képet az Instagramon, amelyen az látszik, hogy valaki műtősruhában, létrán állva, éppen kiszerel valamit egy álmennyezet alól […]. Szász János fia tehát nyilvánosan, fényképpel illusztrálva vallotta be, hogy ők eltulajdonítottak egy adathordozót a dakkai katonai kórházból [ahol a műtétet végezték]. És mivel ez – »a törvényi tényállási elemek fennállása mellett« – bűncselekmény is lehet, nyilván felkeltette a rendőrség érdeklődését is.

Bayer Zsolt azzal folytatta, hogy Csókay András ez után „állt át” Szász János mellé, és azt is leírta, hogy szerinte miért. 

Mert az egész estés mozifilm ötlete nagyon tetszett neki. Főleg, miután Szász felajánlotta, hogy főszereplőt csinál belőle.

Szerinte ennek tudható be az is, hogy Csókay András a műtét után két és fél évvel orvosi műhiba elkövetésével vádolta meg orvostársait, és arról kezdett el beszélni, hogy a műtétet elrontották, és „fennhéjázóan alázta orvostársait előbb a katolikus, majd a liberális nézők tömegének színe előtt”.

Csókay egészen egyedi módon fut a katolikus portáltól a mai  »újságírás« egyik leggyászosabb példájáig, a Telexig, és kaján vigyorral az arcán járatja le a magyar csodát […]. Felkent megmondóemberként úgy érzi, mindent megtehet, lejárathat bárkit. Ismeri annyira a bulvárt, hogy a »kirekesztés«, a »botrány« és a »műhiba« szavakkal címlapra kerülhet

– írta Bayer, aki végül azzal összegezte véleményét: ez a narratíva „csak a »drámatagozatos« Szász mesterműve lehet. Neki áll érdekében, hogy a házkutatás valódi okairól elterelje a figyelmet”.

Csókay András reagált a cikkre, szerinte Bayer Zsolt hazugságokat ír

Az orvos szintén a Magyar Nemzetben írt rövid választ Bayer Zsolt cikkeire.

Szomorúan olvastam írásodat, mely teljes szakmaiatlan félretájékoztatást tükröz az ikrek 26 órás idegsebészeti szétválasztásáról és annak körülményeiről, melyhez a nem idegsebész kollégáknak semmi közük nem volt, de az engedélyem nélkül beleavatkoztak, elrontva azt

– írta az orvos.

Csókay András azzal folytatta, hogy szerinte Szász Jánossal szemben sem korrekt Bayer Zsolt véleménycikke. Ugyan „nem állnak vele ugyanazon a politikai oldalon, de ez nem indok a megbecstelenítésére” – fogalmazott, majd azt is szóvá tette, hogy Bayer szerinte az ő hitét és motivációját is félreértelmezte:

A legfájóbb csalódás, hogy így értékeled a názáreti Jézusban való hitemet. Jézus volt, aki vezetett minket, idegsebészeket a rettenetesen nehéz műtét alatt. Így maradhattak életben a gyerekek a több százezer imádkozó magyar honfitársunk segítségével, a műtét kezdetétől kérve közbenjáró imájukat. Sajnálom, hogy ezt nem értetted meg, az alapítvánnyal együtt.

Bayer Zsolt erre rövid viszontválasszal reagált, amelyben azt írta: több száz oldalnyi iratot és anyagot nézett át, és meghallgatta Pataki Gergely beszámolóját, ez alapján írta véleménycikkét. „S laikusként bennem elég szilárd kép alakult ki arról, hogy mi is történt valójában. Ezt írtam meg. És leginkább azt hiszem, az általam megismert tények alapján, hogy alapvetően semmi olyan nem történt, ami indokolná azt az értelmetlen és semmire sem jó háborút, amit te viselsz az alapítvány és a többi orvoskollégád ellen” – áll a publicista reakciójában. 

Közben a Cselekvés Alapítvány alapítójával, Pataki Gergellyel napvilágot látott egy hosszabb interjú. Az orvosmisszió vezetője egyebek mellett szól arról, hogy

(Borítókép: Bayer Zsolt 2022. január 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok