Index Vakbarát Hírportál

A kormányszóvivő elárulta, mekkora lehet az évközi nyugdíjemelés

2022. április 25., hétfő 19:51

Az év eleji 5 százalékos növekedést nyáron egy újabb, 2-3 százalékos nyugdíjemelés követheti. Nem hagyjuk, hogy a magyar emberek, nyugdíjasok fizessék meg a háború árát − írta meg a Facebookon Szentkirályi Alexandra. 

Mint azt megírtuk, két héttel ezelőtt jelentette be a kormány, hogy júniusban újabb, inflációkövető nyugdíjemelés várható, amennyiben a vártnál nagyobb mértékben emelkednek az árak. A visszamenőleges emelés mértékét az elemzők akkor nagyjából 3,2 és 4 százalék között várták.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a választás előtt még csak arról beszélt, hogy „ha a folyamatok szükségessé teszik, nyáron évközi nyugdíjemelés következik”. 

Ezek szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén is nyugdíjkorrekcióra lesz szükség. A kormány 2010-ben meghozott vállalása szerint a nyugdíjakat reálértéken kell tartani, vagyis az inflációnak megfelelő összeggel kell növelni, amit a törvény szerint szükség esetén hagyományosan novemberben hajtanak végre.  

(Borítókép:  Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok