Index Vakbarát Hírportál

L. Simon László bocsánatot kért édesanyja háziorvosától

2022. április 26., kedd 08:53

„Ennyi év politikai rutinjával kezelnem kellett volna a pillanatnyi indulatomat” – fogalmazott L. Simon László abban az általa írt cikkben, melyben bocsánatot kért édesanyja háziorvosától amiatt, hogy név szerint említette őt az alapellátásra kifakadó posztjában.

„Múlt héten édesanyám betegsége kapcsán egy bosszús és aggodalomtól fűtött posztot tettem fel a magán közösségi oldalamra. A bejegyzést két nap után töröltem” – idézte fel az elmúlt egy hét eseményeit L. Simon László.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Facebook-oldalán fakadt ki amiatt, mert a háziorvos nem fogadta a rendelőben szívbeteg édesanyját. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt még mindig él a 2020 elején bevezetett előjegyzési kötelezettség, miszerint a páciensnek minden esetben időpontot kell kérnie.

Az egykori kultúráért felelős fideszes államtitkár – akit a kommentelők üdvözöltek a valóságban – a poszt utóéletéről azt írta:

Nem azért írtam meg a vihart kavaró posztot, mert édesanyám betegsége kapcsán »szembejött velem a valóság«, én ugyanis pontosan ismerem a valós helyzetet.

L. Simon László a Mandineren publikált cikkben kiemelte, hogy a távgyógyítás általánossá válását ugyanakkor jó ideje „komoly értetlenkedéssel és elégedetlenséggel” figyeli. Hozzátette, hogy mindez párosult az édesanyja miatti aggodalommal és tehetetlenséggel, mivel a betegség idején a családjával együtt éppen az Egyesült Államokban tartózkodott.

A Facebookon közzétett írásom megjelenése utáni napokban mint a csahos kutyák, úgy ugrottak rám a kiváló baloldali »újságírók«, és a választáson levitézlett baloldali politikusok. Bár a valóság velük jött szembe április 3-án, ezt hamar elfelejtették: értelmes vita helyett éppen azzal a reflexszel rontottak rám, mint amik a csúfos választási kudarcukhoz vezettek

– fogalmazott a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki egyvalamit ugyanakkor másképp tenne.

Egy dolgot viszont sajnálok, hogy édesanyám háziorvosát név szerint említettem meg a posztomban. Bár továbbra sem értek egyet a gyakorlatával, ennyi év politikai rutinjával kezelnem kellett volna a pillanatnyi indulatomat. Ezért itt megkövetem őt

– írta L. Simon László.

A Magyar Nemzeti Múzeum tavaly augusztusban kinevezett főigazgatója április elején adott nagyinterjút az Indexnek.

(Borítókép: L. Simon László. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok