Index Vakbarát Hírportál

Nem kizárt, hogy Novák Előd fontos parlamenti pozíciót kap

2022. április 27., szerda 15:23

A Mi Hazánk Mozgalom, amely végül hattagú frakciót alakíthatott, szintén megválasztotta vezető parlamenti tisztségviselőit.

Megalakult a Mi Hazánk Mozgalom hattagú országgyűlési frakciója, amely Toroczkai László pártelnököt választotta vezetőjévé – írja az MTI a párt szerdai sajtótájékoztatója alapján.

Frakcióvezető-helyettessé a parlamenti munkában korábban már tapasztalatot szerző Apáti Istvánt és Novák Elődöt választották a Mi Hazánk Mozgalom képviselői.

A pártelnök-frakcióvezető a sajtóeseményen elmondta: azt egyelőre még nem döntötték el házon belül, kiket jelölnek az általuk kért két országgyűlési bizottsági elnöki posztra.

Ugyanakkor Toroczkai László hozzátette: nem lenne nagyon nagy meglepetés, ha a Nemzetbiztonsági bizottság élére Novák Elődöt, a vállalkozásfejlesztésért felelős testület vezetőjének pedig Apáti Istvánt javasolnák.

A Mi Hazánk Mozgalom a héten azzal kavart nagy vihart, hogy bejelentették: előre lefoglalták a rendőrségnél a Pride elől a meleg büszkeség júliusi menetének ikonikus helyszíneit, többek között az Andrássy utat.

Erre rövidesen közleményben reagált a Budapest Pride: a szervezők szerint közösségük erősebb és összetartóbb annál, mint hogy ily módon elgáncsolják őket. Sőt olyannyira megtartják a júliusi felvonulást, hogy – mint mondják – a Karmelitából, a Holdról és még a Szíriuszról is látszani fognak.

Rovatok