Index Vakbarát Hírportál

Bankot rabolt egy rendőr Pécsett

2022. április 28., csütörtök 11:34

Beismerte egy pécsi bankfiók kirablását a rendőr, akit szerdán vettek őrizetbe.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakos vagyon elleni, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt nyomoz, és szerdán elfogták az elkövetéssel gyanúsítható rendőrt. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és kétrendbeli rablással, hivatali visszaéléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel gyanúsítottak meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. május 12-én 15 óra körül a férfi bement egy pécsi bankfiókba, és egy maroklőfegyverrel az alkalmazottakat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át. Az elkövető mintegy

5,7 millió forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.

Ezt követően, 2020 novemberében a férfi a rendőrségi nyilvántartási rendszerben hatáskörét túllépve, célirányosan rákeresett a rablás miatt indult eljárás ügyiratára, és abból iratokat töltött le azért, hogy jogtalanul információkat szerezzen a nyomozás állásáról.

Elfogását megelőzően szolgálati maroklőfegyverét és a hozzá rendszeresített 6 darab lőszert a szolgálati helyéről engedély nélkül kivitte, és azokat magánál tartotta.

A gyanúsított beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 novemberében is követett el rablást ugyanabban a bankban, de a kihallgatásán ezt nem ismerte el. Az ügyészség indítványozza a rendőr letartóztatásának elrendelését, a kényszerintézkedésről pénteken dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa – írj az MTI.

Rovatok