Index Vakbarát Hírportál

Ismert magyar felnőttfilmes okozott halálos balesetet Dombóváron

2022. május 1., vasárnap 07:05

Olasz sajtóinformációk szerint Henger Éva korábbi pornószínésznő okozhatta azt a csütörtöki balesetet, amelyben két ember meghalt Dombóvár és Kocsola között.

Még csütörtök délelőtt történt halálos baleset Dombóvár és Kocsola között, amelyben egy 66 éves nő és egy 71 éves férfi életét vesztette. A pár bordó színű Renault-ja teljesen összetört, a járművet a tűzoltóknak kellett szétvágniuk.

A helyszíni szemle elsődleges adatai alapján úgy tűnik, hogy a balesetet a szembejövő sávba áttérő Toyota C-HR okozhatta.

Több olasz lap, így például a Corriera Della Sera beszámolója szerint a Toyotában ülő két ember nem ismeretlen: a járműben ugyanis a korábban Olaszországban pornószínésznőként dolgozó Henger Éva utazott férjével.

Csaknem húsz felnőttfilmben szerepelt

Az RTL szerint Henger Éva 1989-ben nyerte meg a Miss Hungary szépségversenyt, ezután rövid ideig aktmodellként dolgozott, végül az 1990-es évek elején Olaszországba költözött.

A nő később férjhez ment Riccardo Schicchi pornóproducerhez, 1993 és 2001 között pedig csaknem húsz felnőttfilmben szerepelt.

Később tévés személyiség lett, de énekesnőként is próbálkozott. Manapság főképp influenszerként tevékenykedik, közösségi oldalán több mint egymillióan követik.

(Borítókép: Henger Éva 2016. május 26-án. Fotó: Mimmo Lamacchia/NurPhoto via Getty Images)

Rovatok