Index Vakbarát Hírportál

Véget ért a magyarérettségi, Szabó Magda, Janus Pannonius és Juhász Gyula a tételek közt

2022. május 2., hétfő 06:45 | aznap frissítve

Hétfő reggel 9 órakor elstartolt a 2022-es tavaszi érettségi időszak. Az idei szezon több szempontból is változást hozott: amellett, hogy két év kihagyás után ismét megtartják a szóbeli vizsgákat, a háború elől menekülő ukrajnai diákok is jelentkezhettek a megmérettetésre. Az érettségizők első nap magyar nyelv és irodalomból adhatnak számot a tudásukról, mutatjuk, milyen feladatokat kaptak.

A 2020-as és a 2021-es rendhagyó, koronavírus-járványhoz igazított érettségi után 2022-ben újra a pandémia előtti menetrendben vette kezdetét a tavaszi vizsgaidőszak. Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint 1162 helyszínen mintegy 114 700-an érettségiznek.

A diákok a hagyományoknak megfelelően hétfőn magyar nyelv és irodalommal kezdtek, az Eduline azt írja, hogy a középszinten érettségizők egy tisztán nyelvészeti szöveget kaptak, a diákoknak egészen pontosan egy 1999-es szótár előszavát kellett elolvasniuk, majd szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk.

Az első feladatsor második részében a tanulók két szövegalkotási feladatból választhattak: iskolai memoriterekről írhattak érvelést vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhattak meg hozzászólást.

A középszintű feladatsor második részében két feladat közül választhattak a diákok: vagy egy megadott művet elemeznek, vagy két művet/műrészletet hasonlítanak össze. A tanulók ennél a résznél egy Szabó Magda-novellát, egy ismert Janus Pannonius-költeményt és egy Juhász Gyula-verset kaptak.

Június végéig kell kitartani a diákoknak

Kedden matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angolból, pénteken németből, a következő héten pedig a szabadon választott tantárgyakból adhatnak számot a tudásukról. Az írásbeli vizsgák május 23-ig tartanak. Két év után ismét megrendezik a szóbeliket, a diákok emelt szinten június 1-től 9-ig, középszinten pedig június 13-tól 24-ig felelhetnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben folyamatosan csökkent a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, az újonnan regisztrált fertőzöttek száma pedig beállt a napi egy-két ezres szintre. Ezzel összhangban az érettségi vizsgákon sincsenek szigorú járványügyi intézkedések, az Oktatási Hivatal csupán néhány ajánlást, többek között a következőket fogalmazta meg:

Egy korábbi cikkünkben utánajártunk, hogy mi történik akkor, ha valaki épp az érettségi előtti napokban kapja el a koronavírust. Az Oktatási Hivatal arról tájékoztatta az Indexet, hogy „azoknak a diákoknak, akik koronavírus-fertőzés miatt nem tudnak részt venni a vizsgákon, a vizsgaszabályzat előírásai szerint a jelentkezésüket fogadó intézmény vezetőjéhez kell benyújtaniuk a megfelelő igazolást”. Amennyiben ez megtörtént, az igazgató engedélyezheti számukra a pótló vizsga letételét.

A menekültek is érettségiznek

Ahogy arról szintén írtunk, idén a háború elől menekülő ukrajnai diákok is lehetőséget kaptak arra, hogy leérettségizzenek Magyarországon. Az Oktatási Hivatal azt közölte, hogy összesen 55 tanuló próbál szerencsét a vizsgákon, egyikük, a kárpátaljai Molnár Dorina, a felkészülés nehézségeiről mesélt lapunknak. Elmondta például, hogy Ukrajnában választani lehet a matek- és történelemérettségi közül, így mivel ő az előbbi mellett döntött, az utóbbiból pár hét alatt kellett felzárkóznia.

„Bízom benne, hogy a nehézségek ellenére is sikeres vizsgát teszek” – mondta a 17 éves fiatal.

Orbán Viktor: Hajrá érettségizők!

A miniszterelnök saját tablóképével kívánt sok sikert az érettségizőknek. Mint ismert, Orbán Viktor a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium angol nyelvi tagozatos osztályába járt, az érettségit 1981-ben tette le. 

Hogy mennyire volt nehéz az idei magyarérettségi? Elmondják a most érettségiző diákok! Kattintson!


(Borítókép: 
Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok