Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter szerint a Két Medve nevű szombathelyi kocsmára hasonlít az Országgyűlés

2022. május 2., hétfő 11:04

Megtartotta ciklusindító sajtótájékoztatóját Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus a jövőbeli tervek megfogalmazása mellett legfontosabb célként a parlamenti munka színvonalának emelését nevezte meg.

„Nem gondoljuk, hogy az Országgyűlésnek zsibvásárnak, a Két Medve nevű szombathelyi kocsmának vagy egy általános iskolának a színvonalát kellene produkálni” – jelentette ki ciklusindító sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus hozzátette: „Legalábbis úgy kell tenni, mintha ez egy nagyon komoly hely lenne, mert mi komolynak is érezzük.”

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy a képviselőtársaival együtt azon fog dolgozni, hogy a parlamenti munka színvonalát növeljék, ne pedig csökkentsék.

Mi komoly szakmai munkára szeretnénk használni a mandátumunkat, hiszen álláspontunk szerint erre választottak minket az állampolgárok

– jelentette ki Ungár Péter, aki beszélt arról, hogy zöld pártként ki kell mondani, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlansága okozza a klímaváltozást.

Kiemelte, hogy jön egy gazdasági válság, amit a szociális szektorban dolgozók és a fodrászok helyett az olyan embereknek kell megfizetni, mint amilyen ő is. Hozzátette továbbá, hogy a multinacionális cégeknek is ki kell venniük a részüket, hiszen amellett, hogy kiviszik a profitot az országból, a környezetet is beszennyezik. 

„Ezek tehát a céljaink, a képviselőtársaim felkészültek a munkára” – mondta a párt frakcióvezetője, aki nemrég az Index Kibeszélő című műsorának volt a vendége. A vele készült beszélgetést ide kattintva tekintheti meg.

(Borítókép: Ungár Péter 2020. november 20-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok