Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik az érettségi, ma történelemből vizsgáznak a diákok

2022. május 4., szerda 06:51

A történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. Középszinten mintegy 66 ezren, emelt szinten pedig csaknem nyolcezren vizsgáznak a tantárgyból.

A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges, kifejtendő feladatokból áll.

A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Többnyire magyar történelmi kérdések várhatók

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

Segédeszközként a vizsgázók az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt használhatják, ezt a diákoknak kell magukkal vinniük. Vizsgacsoportonként legalább három helyesírási szótárt az iskola biztosít.

Az emelt szintű tovább tart

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.

A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval – írja az MTI.

A magyarérettségi volt az első

Az érettségi vizsgák hétfőn kezdődtek, akkor a diákok magyarból vizsgáztak. A legtöbbek szerint nem volt nehéz az idei feladatsor. Erről készült videónkat ide kattintva tekinthetik meg.

Kedden matematikából tehették le vizsgáikat az érettségizők. A nem hivatalos megoldásokat ide kattintva érhetik el. Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák.

Az írásbeli vizsgák május 23-ig tartanak. Két év után ismét megrendezik a szóbeliket, a diákok emelt szinten június 1-től 9-ig, középszinten pedig június 13-tól 24-ig felelhetnek.

(Borítókép: Érettségizők 2022. május 2-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok