Index Vakbarát Hírportál

Ők lesznek a következő négy év parlamenti főszereplői

2022. május 5., csütörtök 20:46

A hétfőn megalakult Országgyűlésben kilenc frakciót alapítottak, a frakcióvezetők között volt minisztert, korábbi miniszterelnököt és parlamenti újoncokat is láthatunk. Bemutatjuk az előttünk álló parlamenti ciklus főszereplőit.

A 2022-es országgyűlési választások után is a Fidesz frakciója a legnépesebb a parlamenti patkóban, a pártot szövetségesük, a KDNP követi. Az ellenzéki oldal legnagyobb frakciója a Demokratikus Koalícióé.

Kormány helyett frakció

Kocsis Máté az egyetemi évek után a Fidesz aktivistájaként tevékenykedett. 2006-ban szerzett önkormányzati képviselői mandátumot Józsefvárosban. Alpolgármesterré választották, tagja lett a Fővárosi Közgyűlésnek, majd 2009-től 2018-ig polgármesterként irányította Józsefvárost.

2012 és 2016 között a Fidesz kommunikációs igazgatója, 2015 és 2019 között a párt budapesti elnöke. 2010-ben és 2018-ban nyert egyéni parlamenti mandátumot, 2010-től 2014-ig frakcióvezető-helyettes. A 2018-tól 2022-ig tartó ciklusban a Fidesz frakcióvezetőjeként dolgozott az Országgyűlésben.

Kocsis Máté a politika mellett 2010–2018 között az FTC alelnöke, 2011–2014 között az FTC kézilabda-szakosztály elnökségi tagja volt, 2015 óta a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az április 21-i Kormányinfón elárulta, hogy Orbán Viktor az új ciklusban kormányzati feladatvállalást ajánlott Kocsis Máténak, de a frakcióvezető jelezte, ha választhat, akkor maradna a parlamenti képviselőcsoport élén, ami végül így is történt.

Minisztériumot is vezetett

Simicskó István a rendszerváltás óta tagja a KDNP-nek, 1998-tól országgyűlési képviselő. 2000–2002 között a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági államtitkára, 2006–2010 között az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, a második Orbán-kormány idején két évig a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, ezt követően sportért és ifjúságért felelős államtitkár, de már az Emberi Erőforrások Minisztériumánál.

A kereszténydemokrata politikus 2015–2018 között a honvédelmi miniszteri pozíciót látta el. 2020-tól vezeti a KDNP frakcióját. Kocsis Mátéhoz hasonlóan van sportvezetői tisztsége is, Simicskó István a Magyar Öttusa Szövetség egyik alelnöke.

Simicskó István több mint húsz éve oktat, jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen. A politikus közel harminc éve kungfuzik, a WingTsun harcművészeti szakág 5. fokozattal rendelkező mestere.

Miniszterelnök volt

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás előtt a Kommunista Ifjúsági Szövetségben, majd a Demokratikus Ifjúsági Szövetségben tevékenykedett. A rendszerváltás utáni években a pénzügyi szektorban volt aktív, ahol vezérigazgatói, tulajdonosi pozíciót is ellátott.

2002-ben Medgyessy Péter kabinetjében a miniszterelnök stratégiai főtanácsadója, később a Medgyessy-kormány ifjúsági és sportminisztere. Medgyessy Péter lemondása után az MSZP Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek, az Országgyűlés 2004. szeptember 29-én választotta kormányfővé.

Gyurcsány Ferencék megnyerték a 2006-os választást, de az ezt követő időszak az őszödi beszéd kiszivárgásáról, a 2006-os utcai eseményekről és a gazdasági világválságról emlékezetes. Gyurcsány Ferenc 2009-ben mondott le miniszterelnöki pozíciójáról.

Politikai ambícióit azonban ezután sem engedte el, 2010-ben még az MSZP listájáról jutott az Országgyűlésbe. 2011-ben több társával kiválva a szocialisták közül megalapította saját pártját, a Demokratikus Koalíciót.

2014-ben a DK a baloldali összefogás részeként indult a választáson, Gyurcsány Ferenc innen szerzett listás mandátumot, de a pártnak nem volt elegendő képviselője a frakcióalapításhoz. 2018-ban viszont önállóan lépték át az ötszázalékos küszöböt. 2022-ben a hatpárti összefogás részeként indulva a DK a legnagyobb ellenzéki parlamenti erővé vált, a 15 főt számláló frakciót újra Gyurcsány Ferenc fogja vezetni.

A párt éléről megy, a frakciónál marad

A civilben ügyvéd Tóth Bertalan a pécsi MSZP-ben kezdett politizálni, 2002-ben lett pécsi önkormányzati képviselő, 2006–2009 között a város alpolgármesteri tisztségét is betöltötte. 2010–2014 között újra önkormányzati képviselő.

Tóth Bertalan először 2006–2007-ben volt országgyűlési képviselő, de lemondott mandátumáról a pécsi polgármester, Tasnádi Péter javára. 2014-ben az MSZP a baloldali összefogás részeként állt rajthoz a választáson, Tóth Bertalan listáról jutott a parlamentbe.

2016 óta vezeti a szocialisták parlamenti frakcióját, a következő tisztújításig a párt társelnöke is. Tóth Bertalan április végén jelentette be, hogy nem indul újra a társelnöki pozícióért, ellenben a frakciót továbbra is ő vezeti.

Beszólások és egy zsák krumpli

Jakab Péter történelemtanárként dolgozott, 2010-től a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, 2016-tól a párt országos szóvivője. A 2018-as országgyűlési választáson rendkívül szoros küzdelemben, 127 szavazattal veszített a kormánypárti Csöbör Katalin ellen, listás mandátum jutott neki.

Jakab Péter a 2019-es EP-választás után vette át a parlamenti frakció vezetését, 2020-ban a párt elnökévé választották. A 2021-es ellenzéki előválasztáson a Jobbik miniszterelnök-jelöltje volt, de nem sikerült bejutnia a második fordulóba, Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is megelőzte. A Jobbik szombati tisztújításán újra elindul az elnöki székért, és az új ciklusban is ő lesz a frakció első embere.

A politikus a parlamentben rendszeresen kemény hangvétellel kritizálja a kormánypártokat, vitt már az ülésterembe többek között egy zsák krumplit, egy zacskó száraztésztát és egy narancsos buktát is. Kövér László házelnöktől egyszer közel tízmillió forintos büntetést kapott.

Az egyik újonc

Fekete-Győr András 2013-ban a Nagy és Trócsányi ügyvédi irodánál gyakornokoskodott, 2014-ben a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál volt szakmai gyakorlaton. Rövid ideig dolgozott Budapesten a General Electricnél, aztán Berlinben a CSU-s politikus, Hans-Peter Friedrich irodájában.

Részt vett a Momentum alapításában, a pártot a 2021-es ellenzéki előválasztás utáni időszakig vezette. Fekete-Győr András az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként indult, az utolsó helyen zárt, ezután váltották le, de megkapta a frakcióvezetői pozíciót.

Kizárás után pártot épített

Toroczkai László a politizálást a Magyar Igazság és Élet Pártjánál (MIÉP) kezdte, 1998-ban a párt képviselőjelöltje volt. 2001-ben megalapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Toroczkai László újságíróként is dolgozott, előbb a Magyar Fórumnál, később a Magyar Jelennél, ahol főszerkesztő volt.

2010-ben a Jobbik listájáról jutott a Csongrád megyei közgyűlésbe. 2013. december 15-én egy időközin Ásotthalom polgármesterévé választották, 2014-ben és 2019-ben újrázott.

2016-ban választották a Jobbik egyik alelnökévé, a 2018-as választás után indult a párt elnöki posztjáért, leendő elnökhelyettesként Dúró Dóra állt mellette. A kongresszuson vereséget szenvedtek a Sneider Tamás–Gyöngyösi Márton duótól, Toroczkai Lászlót kizárták a pártból.

A Mi Hazánk Mozgalom 2018 nyarán bontott zászlót, a 2022-es országgyűlési választásokon 5,88 százalékos listás eredménnyel jutottak a parlamentbe, a párt frakcióját Toroczkai László fogja vezetni.

A Toroczkai Lászlóval készült interjúnkat itt találja.

Pártelnök lesz?

Tordai Bence dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalnál társadalomstatisztikusként, valamint 2007-től 2015-ig a Budapesti Kommunikációs Főiskola (ma Budapesti Metropolitan Egyetem) adjunktusa volt.

Az LMP alapító tagja és korábbi szóvivője, de a 2013-as szakadáskor ő is távozott, a Párbeszéd Magyarországért tagja lett. 2018-tól országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

A 2021-es ellenzéki előválasztáson Budapest 4-es számú egyéni választókerületében legyőzte Kálmán Olgát. Április 3-án kormánypárti ellenfelét, Gór Csabát is megelőzte.

Tordai Bence a szeptemberi ülésszakig lesz a párt frakcióvezetője, utána Szabó Tímea veszi át a helyét. Karácsony Gergely nem indul újra a társelnöki pozícióért, maga helyett Tordai Bencét javasolja.

Tordai Bence az előző ciklusban többször kérdezte Facebook élő közvetítésben Orbán Viktort az ülésteremben. Az egyik hasonló akciója 8,2 millió forintos büntetést ért.

Az LMP arca

Ungár Péter 2010-ben lett az LMP aktivistája, 2013-ban lépett be a pártba, később az LMP nemzetközi titkáraként, majd az Európai Zöld Párt elnökségi tagjaként is tevékenykedett. Az LMP elnökségi tagja is volt.

2014–2018 között II. kerületi önkormányzati képviselő, jelenleg az LMP titkára. A több online lapot is tulajdonló vagyonos politikus a 2021-es ellenzéki előválasztáson nem tudta legyőzni a Szombathely-központú választókerületben Czeglédy Csabát, de a közös listáról bejutott a parlamentbe, ahol az LMP frakcióvezetőjévé választották. Ungár Péter április végén volt az Index Kibeszélő vendége, a műsort itt találja.

A 2021-es parlamenti évad legemlékezetesebb vitáit ebben az anyagban gyűjtöttük össze.

(Borítókép: Index)

Rovatok