Index Vakbarát Hírportál

Korszerűtlennek tartják az új magyarérettségit az oktatók és a diákok is

2022. május 9., hétfő 06:13 | aznap frissítve

A Magyartanárok Egyesülete és az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM) Diákmozgalom is korszerűtlennek tartja az új Nemzeti Alaptanterv által összeállított magyarérettségit – közölte az RTL Híradó.

A változtatást még 2020-ban fogadták el, azonban először a 2024-es érettségin találhatják szemben magukat a diákok az új típusú vizsgával. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a változtatásokról azt mondta az RTL Híradónak, hogy 

az egyik elem az, hogy kikerül a középszintű érettségiből a gyakorlati szövegalkotás, pedig azt gondolom, hogy arra mindenkinek szüksége van, hogy tudjon kérvényt, motivációs levelet írni. A másik elem, hogy bekerül egy irodalmi műveltségi teszt, ami ellenőrizni tudja, hogy a Nemzeti Alaptanterv hihetetlenül túldimenzionált tananyagát leadta-e a tanár.

Az Oktatási Hivatal honlapján ezzel kapcsolatban már el is érhető egy feladatlapminta. Ebben az látható, hogy Csokonai Vitéz Mihályt például a portréja alapján kell felismerni és az egyik költeményének első két sorát kell leírni néhány, a vers utaló kulcsszó alapján. Arató László szerint az oktatónak is ennek megfelelően kell majd felkészíteniük a diákokat, ez pedig egy választásra kényszeríti majd a tanárt. 

Választania kell majd egy kicsit aközött, hogy műértelmezést tanít, a szövegeknél elidőznek, hogy beszélgetni és gondolkodni tanít-e, és aközött, hogy leadja azokat a műcímeket, irodalomtörténeti ismereteket, neveket, amelyeket a műveltségi teszt majd számonkérhet

– fejtette ki.

Az ADOM Diákmozgalom mindeközben azt mondta, hogy szerintük a teszt nem korszerű, és a változtatás nem a diákok érdekét szolgálja.

Úgy gondoljuk, hogy a műveltségi kvízeknek a tévében a helye, és úgy látjuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az életben való helytállást, a véleményformálást és a bürokráciában való túlélést nem gondolja az érettség egyik alappillérének

– mondta Schermann Fruzsina, a diákmozgalom elnöke.

Mindeközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta az RTL-nek: az említett új feladat célja az, hogy számonkérjék a tanulók tudását, szövegalkotási feladat pedig máshol is van az érettségiben, így az sem tűnik el teljesen a változtatással. 

Az idei magyarérettségi egy héttel ezelőtt volt, azt a diákok viszonylag könnyűnek tartották.

(Borítókép: Magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumban 2022. május 2-án. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok