Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a hetesi gyilkos apja: Fia szíven szúrta unokáját

2022. május 9., hétfő 06:15

Egy 41 éves hetesi férfi szombaton meggyilkolta a szülői láthatás alkalmával nála tartózkodó kiskorú gyermekét, majd önmagával is végzett.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Az esetet követően az RTL Klub Híradója interjút készített a gyanúsított apjával, Jánossal, aki azt mondta, hogy fiát nagyon mélyen érintette a válás, ugyanis azt követően elszigetelődött és állást sem talált újra magának. A férfi elmondása szerint súlyosbította a helyzetet, hogy a fia volt párjának új kapcsolata lett a szakítás után.

A férfi édesapja elmondta, hogy a fia szíven szúrta a gyermekét, mielőtt magával is végzett volna. Azonban azt, hogy miért tette a férfi, amit tett, nem tudta megmondani. 

Hogy mi történt, mi lett vele, miért csinálta, azt senki sem tudja. Hogy drogos volt-e vagy kikattant, nem tudjuk

– mondta. 

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok